II. Rész

Szisztok! Nagyon szépen köszönöm a visszajeléseket és a felíratkozókat. Nem olyan gyorsan, de meghoztam a második részt. Mint mindig most is szívesen fogadom a véleményeteket. Jó olvasást!

Egész úton azon járt az eszem ki lehet az a  Robert. Időm és energiám se volt, hogy haza ugorjak lepakolni a cuccaimat.. Végül is nem sok  cucc van nállam azok pedig megférnek a raktárban is. A város északi sarkán vannak raktár épületek, minden párosnak van egy-egy saját kis zuga amiben úgy rendezheti a megoldatlan ügyeit ahogy akarja. Nekünk a kis épületünk igen csak otthonosra sikerült Ell jóvoltából, engem nem nagyon vonz a sok csicsa, kis helyen is megférek, ha megvannak a létfontosságu dolgaim. Van egy nagyobb táblám amin jelölgetem, ki kicsoda, mit csinál és miért van fennt a táblán. Ha valaki oda felkerül akkor már nagyon rossz dolgot tehetett, akárkit nem teszek fel. Mint a filmekben is én is használok különféle fonalakat. A kék a számomra nem ismert dolgokat jelenti, míg a piros már biztos dolgot takar. A mostani ügyünk tábláján túl sok a kék.. nagyon sok fel sem tűnik az, az egy-két piros fonál amik rajta vannak, pedig ott vannak tudom.
Ell a saját asztalánál ült, mint általában mikor ide érek.
-Van fejlemény? – húztam vissza a kaput. Ledobtam a táskám és Ell felé hajolotam. A tegnap esténket jegyzőkönyvezte. Imádok írni, de csak azt amit akarok vagy bármi mást ami nem jegyzőkönyv.. sok unalmas rizsa amiből szinte semmi sem igaz, mert csak nem írhatom azt bele, hogy találtunk valakit akit felvittünk egy épület tetejére valami csoda folytán kötél került rá és egy két lila folt is került az arcára valahogy. Mennyivel jobban hangzikk az, hogy találtunk egy gyanusítottat akit megfelelő körülmények között kihallgattunk, majd a megfelelő információ megszerzése után úgy láttuk szabadon engedhetjük. Azért nem mindegy melyiket adjuk oda a vezetőségnek, bár ők is pontosan tudják mi folyik itt a való világban.. Ők tanítottak rá meg minket.
- Azt a vackot töltöm ki, a következőt te fogod csinálni akárhogy is nyalizol nekem. – nevetett rám. Van mikor egy kis édességgel vagy más finomsággal rá tudtam venni, hogy megcsinálja helyettem.
-Majd meglátjuk. – elléptem tőle és egy zöld cetlire felírtam az új nevet amit megtudtunk és felragasztottam a hozzá tartozó ismeretlen kinézetű ember alá. Minden dolog innen indult ki és ide is vezet. Hónapok óta próbáljuk kitalálni ki tartja ezt a dolgot a kezében, de semmi fontosat nem tudtunk meg, tudtuk, hogy egy fiatal férfi aki nagyon okos és bárkit képes megölni, hogy ne bukjon le. Nagyon sok ember halála köthető hozzá, és ezeknek a fele fiatal nő vagyis inkább lány. Emellé pedig csak hab a tortán a másik.. normális életem. - Mi a terv mára? Nem akarok köntörfalazni nincs humorom ringyót játszani bulikon, de ha esetleg az lenne a terv, hogy szétverünk pár embert arra biztos lenne energiám.
-Pedig drágám ringyó leszel, nem is akármilyen az egyik legnagyobb.. – megfordult és a tükör felé mutatott. – ott a ruhád, ne kend össze, vissza kell adnom. Fekete, rövid, csipkés nem is kell jobb. Két helyre kell bemenned nem lesz sok idő, ha nem találunk semmit akkor négyre haza is mehetsz. Mit csináltál a szemeddel? – ugrott oda mellém és vette szemügyre a sebem.
- Semmi.. lent voltam az edzőterembe és vissza ütöttek.
-És mi van a kezedre firkálva? Kinek a száma ez? – teljesen meg is feledkeztem róla.
-Egy telefonszám.. – forgattam a szeme, nem tetszésemet kifejezve vele.
-Írd fel egy papírra és mosd le, tíz perc múlva indulunk legyél nagyon dögös. – adta ki a parancsot és ment arrébb. Nincs szükségem erre a számra, nincs szükségem még egy kapcsolatra. Jó darabig kellett súrolnom a kezem, hogy ne látszódjon meg rajra a toll nyoma, viszon így az amúgy fehér bőröm, pirossan izzot. Ledobtam a ruháimat és felvettem Ell legújabb szerzeményét, nem éppen az én méretem, de szerintem ez senkinek se a mérete  esetleg talán a fogpiszkálóké de lehet azokkra is  kicsi lenne.. bele szenvedtem magam, de minden bajom volt vele.. túl rövid, nagyon rám tapad és levegőt se nagyon kapok benne normálisan, de ezek az apró dolgok nem nagyon érdekelték Ell-t.
-Te nem öltözől át? – kíváncsiskodtam, teljesen hétköznapi ruha volt rajta ami nekem nem tetszet. – neked hol van a ruhád? – sunyi mosoly ült ki az arcára.. egyedül megyek, de jó már nekem.
-Gondolj úgy rá, hogy én vagyok a futtatód te pedig a szajhám..
-Így bele gondolva sokkal jobb érzés.. jah, nem. Miért nem maradhatok én a kocsiban?
-Mert én írtam meg a papírokat ergo én döntök.. – ott a pont, nehéz eldönteni  melyik a rosszabb.
-Azt hittem egyenlő felek vagyunk, most mégis úgy viselkedsz, mint a főnököm.. nem szeretem a főnökeimet.. – vissza vettem a kabátom, megigazítottam a hajam és elindultam az ajtóhoz.
-Hát na.. ez van ezt kell szeretni. – ugrott a nyakamba, amivel más körülmények között nem is lenne próbléma, de ilyen ruhába elég nehéz úgy megtartani őt, hogy ne szakadjon végig a ruha az oldalamon. Fogtam és ledobtam a hátamról és még mielőtt vissza mászott volna, mert képes lett volna rá, beugrottam a kocsiba. Végre én ülök a kormány mögött.. szeretek vezetni, de nem sokszor van alkalmam, mert nincs saját kocsim és Ell nagyon szereti vezetni a saját kocsiját így nehezen jutok a kormány közelébe. Bár ez a kocsi nem teljes mértékben az ővé, mert a cég néhány alapvető dologgal feltúrbózta a kicsikét.
-Kérem a kulcsokat és a pontos helyet ahova menni kell. – most én játszottam a főnököt és meg kell mondani sokkal jobban tetszett ez a felállás. Csodálkozva tapasztaltam, hogy szó nélkül adta át a kulcsokat.
-Night Club. –adta ki a célt. Öntelt mosollyal fordítottam el a kulcsot és léptem rá a gázpedálra. Egy jó fél órát kocsikáztunk míg a club elé nem értünk. Már az utca is tele volt emberekkel akik nem éppen voltak józanok, le merném fogadni, hogy a fele még be se töltötte a huszonegyet. Tudtam mit kell csinálnom, nem most járok it elösszőre.. megkeresni azokat a fura alakokat és jópofizni velük, beadni, hogy egy hülye kis liba vagyok aki csak a pénzre hajt.. inni velük és nevetgélni míg nem lesznek annyira hülyék, hogy kifecsegjék nekem a fontos infókat nem nehéz dolog csak unalmas. Betettem a fülhallgatót amivel kommunikálni tudok Ell-el és elindultam befele. A hosszú sor mindig csak ámítás az ilyen helyeken, tudni kell, hogy kell bejutni. A biztonsági őr tudja ki érdemes arra, hogy bemehessen és ki nem. Itt nem arra gondolok, hogy pénzt kell dugni a farzsebébe és akkor szabad az út, légy a lehető leghülyébb és magabiztos. Átvágva az alkohol szagú tömegen oda hajjoltam a őrhöz.
-Szia.. mind a ketten tudjuk, hogy te döntöd el ki mehet be. És azt is tudjuk, hogy nekem most be kell jutnom. – kezemmel végig símitottam alkarján.
-Akkor azt is tudod, hogy nem mehesz be. – ez nem vált be akkor jönn a B terv.
-Nem akartam ezzel előhozakodni, de te akartad. – elővettem a telefonom és elkeztem keresgetni. Egy..kettő..hár..
-Kit hívsz? – olyan kiszámíthatóak.
- Jerry-t. Biztos nem fog örülni, hogy most zavarom, de te nem engedtél be nekem pedig találkozóm van vele. – a telefont a fejemhez emeltem.
-Ezt nem mondtad. – rémület ült ki az arcára. – nem kell egyből őt hívni, gyere. – és az ajtó már nyitva is állt .
-Én mondtam, hogy be fogok menni. Rajtad múlt drágám, hogy hogyan. – mosolyogtam rá és már bent is voltam a kígyófészekben. Száritott jég lepte el az egész helyet és tömény alkohol keveredett izzadsággal. Utálom ezt a szagot.
-Ki az a Jerry? – hallottam meg Ell hangját a jobb fülemben.
- Az egyik tulaj. Látom te is rendszeresen tanulmányozod a táblám. – minden hely fel van rajta tüntetve aminek köze van az ügyhöz.
-Rohadt okos vagy.
-Tudom. – ismertem el és indultam meg a pulthoz. Iszonyú mosogép zene töltötte be a teret. A pulthoz érve rádöltem a pultra és vártam egy pultost. Viszonylag hamar jött oda hozzám a pultos srác.
-Mit adhatok drágám. – mosolygott rám, próbáltam úgy tenni, mitha bóknak vettem volna ezt a valamit amit mondott.
-Szióka! Egy narancsleves koktélt szeretnék kevés alkohollal, nem akarok idő előtt becsiccsenteni. – nevettem el magam. Annyira jó színész vagyok..
-Máris hozom.
-Komolyan azt mondtad, hogy szióka? – nevetett a fülembe Ell. Idegesítő, hogy mindent hall.
-Ha jobbat tudsz akkor gyere be, a kocsiból nekem is nagy lenne a szám. – válaszoltam, de a mondat második felét már nem sikerült elmondanom, mert megjött az innivalóm.Kifizettem majd szemügyre vettem a helyet. Sosem változik ez a hely. A táncparket teli van ittas és kanos emberekkel, bentébb vannak azok az emberek akiket már csak a ruha választ el a közösüléstől a pultnál pedig azok akik még most akarják eldönteni kivel is töltsék ezt az éjszakát. Külső szemlélőként azt hinné az ember mennyire könnyű a dolgom, de ez nagyon nem igaz. Meg kell találnom több száz emberből egyet vagy kettőt aki benne van az üzletbe. Hosszú percek teltek el én pedig csak ittam az innivalóm a pultnak dölve.
-Ezt neked küldik. – nyújtott felém egy pohár italt a pultos. Ha nem én megyek az emberekhez majd ők jönnek hozzám.
-Kitől kaptam? – kérdeztem teljesen elájulva egy pohár ízesített méregtől. A srác a pult másik végéhez mutatott ahol engem bámult egy világos barna hajú fickó. Elvettem az italt és kedvesen biccentettem megköszönve e kedves gesztust. Nem telt el két perc és a srác már mellettem is volt. Nem tűnt annyira gonosznak, de piroskáról se sokan hinnék el, hogy egy sorozatgyilkos mégis az volt.
Egy elég hosszú és unalmas beszélgetést folytattam le vele, és bár tudtam ez nem olyan fickó akit én keresek mégsem léptem le pontosan addig amíg közelebb nem hajolt hozzám és ajánlotta fel szólgálatait, hallottam Ell visszafoghatatlan nevetését de próbáltam nem elröhögni magam. Fogtam a poharam és annak tartalmát az illető gatyájára öntöttem, majd tisztességesen elhagytam a clubbot. Megkerestem a kocsit ami nem ott állt ahol én hagytam, megtaláltam és beszálltam az anyósüllésre. Ittam ergo nem vezethetek, nem mintha megártott volna az a kevéske alkohol de akkor is.
-Miért nem a fejére öntötted? – nézett rám szomorúan barátnőm.
-Mert onnan letöröli könnyedén, de a nadrágja nem szárad meg olyan könnyen. – magyaráztam. – ma én már csak haza megyek.. meg kell írnom egy cikket.. magamnak is nehéz volt megmagyarárni, hogy ezt még a mai nap folyamán meg kell csinálnom, ha nem akarom, hogy kirúgjanak az állásomból.
- De még van egy hely ahova be kelle néznünk.
-Ma biztos nem, vagy bemegyek, de akkor míg én bent vagyok írsz nekem két oldal az All Time Low nevezetű bandáról. – szó nélkül lépett rá a gázra és előbb a cuccaimért, majd haza. Próbáltam halkan felmenni, hogy ne verejem fel az egész házat. Beérve a házba kiöntötem a reggeli kávét és neki láttam az írásnak. Vissza hallgattam a beszélgetést, kerestem még megbízható információkat és a siker érdekében még a zenéjüket is meghallgattam.
„Mai napon részt vettem egy koncerten. Meg kell mondanom nektek őszintén, hogy eddig még hallani sem hallottam erről az együttesről pedig itt ebben a csodás városban alakultak meg több mint tíz éve. Gondolom ebből nem nagyon sikerűlt kitalálnotok kikről beszélek. Segítek még egy kicsit. A banda négy főből áll, nagyon őrültek és imádják a rajongóikat. A gitáros haja elől fehér és biztosan állíthatom, hogy, ha nem ebben a bandában lenne akkor már zárt osztályon lenne. A dobos Rian névre hallgat nagyon aranyos és humoros. És ott van még a basszus gitáros is, a humorán kívül ami nagyon megtetszett nekem az, az orr piecing-je volt. Magamnak semmi pénzért nem csináltatnák, de nagyon tetszik a dolog. És akivel a legkevesebbet sikerült beszélnem az nem más, mint a banda frontembere Alex Gaskarth. Remélem eleget segítettem, hogy kitaláljátok kikkel készítettem nektek interjút. A banda neve pedig nem más, mint az All Time Low! Komolyra fordítva a szót a srácok viccesebbnek találták a kérdezősködést, mint a válaszolást, így fordult a kocka és ők készítettek velem interjút. De ki lenne kiváncsi erre? Senki. Szerintem is.. na de nem húzom tovább az idegeiteket nézzük mit tudtam meg róluk.”
Jó darabig dolgoztam rajta. Volt mikor nem tetszett így újra kezdtem volt mikor pedig nagyon jó volt csak eltértem tárgytól. Mire  összehoztam egy olyan írományt amit ki is merek adni a kezemből az óra fél hetet ütött. Mondhatnám, hogy nyugodt szívvel feküdtem be az ágyba, de sose vagyok nyugodt, ha megoldatlan ügyem  van. Ez különösen zavar, de ettől függetlenül álmos voltam ,így hamar elaludtam.
A telefonom sokkal dél után keltett. Azt hittem, hogy az ébresztő szól de nem az volt. Egy ismeretlen szám hívott.. elgondolkoztam fel vegyem-e.
-Igen, Maggie Raynolds.
- Tudtam, hogy ez a te számod. – szólt  vissza egy férfi hang. Nem tudtam hova tenni a dolgot.
-Tessék? Ismerlek?
- Alex vagyok.
-Hát ezzel nem mondtál sokat.
-Tegnap, koncert, interjú.. rémlik már? – és mit is kellene csinálnom? Minek hívott fel és honnan van meg neki a számom?
-Aha, de még mindig nem tudom miért is beszélek most veled. – most kelltem fel, remélem nem várt szebb bánásmódra.
-Azt hittem felhívsz, nem tetted így én tettem. – mennyire lennék paraszt, ha azt mondanám, hogy nem véletlenül nem kerestem. Na jó annyira még én sem vagyok gyökér.
- Tudod van egy olyan íratlan szabály, hogy csak három nap múlva hívjuk fel a másikat. Ez még csak az első nap. – ezt jó befejezésnek találtam. Kinyomtam a telefonom és visszafeküdtem aludni. Mikor épp elnyomott volna az álom megszólalt az ébresztőm. Szép is lett volna, ha nem kell felkelnem, de az élet akkor halad, ha ébren vagyok. Lezuhanyoztam, majd míg száradtam csináltam pirítost. Megreggelizve elindultam a szerkesztőségbe leadni a papírokat. Szerencsémre nem volt bent Zoe, ledobtam a papíroka az asztalra és elmentem. Mivel tegnap nem sikerült befizetnem a csekkeket muszáj voltam beugrani a postára. Sok öreg ember egy helyen, mintha öregek otthonába lettem volna. Húztam egy sorszámot majd csendben vártam a sorom. Minden csekket kifizettem amit megtaláltam. Apukám pontosan tudja mikor kell hívni.. mikor épp teli volt a kezem papírokkal megcsörrent a telefonom. Örültem volna, ha lett volna még egy kezem, de sajna nincs. Nagy nehezen kiszedtem a farzsebemből a telefont.
- Szia! – hangom kemény volt. Apám megköveteli a tiszteletet minden embertől, nem egy háborúban vett részt és védte meg a családját. Ő az egyetlen a családban aki tudja, mit csinálok esténként.. Ő miatta csinálom.
- Hogy halad az ügyed? – nem szeret köntörfalazni sem, mindig a lényegre tér.. tőle örököltem a makacs természetemet, amiért nagyon hálás vagyok neki.
- Sehogy.. nincs semmi fejlemény csak egy nevet tudtunk meg Robert..
-Igyekezz jobban, merre vagy? Anyád hiányol.
-Postán. Ennél többet nem tudok tenni. – hallottam édesanyám hangját a háttérben ahogy kiabálja apának,hogy mondja nekem, hogy menjek már végre haza.
-Hogy állsz az edzéssel? Leadtad már a felesleges kilókat?
-Apa.. hagyjál már ezzel. – nem mindig jó ha az apád nem tud kedves lenni.
- Jó, de gyere akkor hazafele, a testvéred is itt van. Holnap ebédre várunk. – kinyomta. Úgy tűnik nincs választásom, pedig semmi kedvem haza menni.

I. Rész

Sziasztok! Hosszú idő után, és variálás után megszületett az első rész ezen a blogon. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!


- Na és mi van Dylan-nel? Ő aranyos srácnak tűnt bírtam. – jelentette ki Ell, mintha ez lenne a legmegfelelőbb alkalom a szerelmi ügyeim megbeszélésére.
- Elküldtem hidegebb éghajlatra.. – zártam rövidre a témát majd a megkötözött fickóhoz léptem és pólójánál fogva közelebb rántottam magamhoz. – Na, ide figyeljen, vagy megmondja nekem, amit tudni akarok, vagy valami véletlen folytán hagyom leesni innen. – mögé néztem, épp egy épület tetején voltunk egy húszemeletes épület tetején. – Csak egy nevet kell mondania és én nem zaklatom tovább.. Megígérem. – nem kaptam választ úgy ült ott, mint egy nyomorék. Arca rezzenéstelen maradt, a félelem egyetlen szikrája sem látszott rajta. – Miért van az, hogy a nőktől nem félnek annyira az emberek? – rúgtam bele a székbe dühösen. A fickó pedig az előbb még rajta volt félig a levegőben lógott. Egyre dühösebb voltam, nekem nagyon nem kellene itt lennem. Holnap reggel mennem kell dolgozni. Egy finomabb mozdulattal elintéztem, hogy végre megeredjen a szája.
-ÁÁÁ.. ribanc. Elmondom, de hagyj békén. – Ell visszább húzta és segített neki visszaülni a székre.
- Még egyszer leribancozol és olyat csinálok, amit még én is megbánok. Most pedig járjon a szád, mert nem érek rá egész este. – a nap már kezdett felfele jönni, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Robert.. – köpött egyet mellém.
- Milyen Robert? – kérdezte Ell. Próbáltam józanul gondolkodni, végig gondoltam milyen Robert-et ismerek, aki ezt tehette. Nem ugrik be senki, bár nem nagyon hiszem, hogy annyira hülye, hogy saját névvel mutatkozik be bárhol. Ráléptem az épület szélére. A kocsik még éjszaka közepén is ugyanúgy szelik át az utcákat, mint reggel. A hideg szél megcsapta az arcom, kezdtem lenyugodni.. Fél füllel hallgattam, ahogy Ell még megpróbál pár információt kiszedni belőle. Pofon csattant és, ha jól hallottam még csont is repedt, de mind hiába ez a fickó már semmi értelmeset nem tudott nekünk mondani. El kellett vinnünk innen, pedig szívem szerint hagytam volna itt megdögleni, de nem tehettem meg. Ez az egyik különbség köztünk és a bérgyilkosok között, nem ölhetünk meg senkit, sem mert rosszat tett. De legalább jól helyben hagyhatjuk. Két 50 kilós csaj cipelt le egy 80 kilós férfit, nem volt semmi munka, de segítségünkre volt a lift. Péntek este nem tűnik fel az embereknek, ha egy ember ki van ütve és lábra se bír állni. Ki gyanakodna arra, hogy tíz perccel ezelőtt még az épültet tetején kínoztuk szegényt.. senki.
- Merre visszük? – próbáltam megtudakolni.
- Egy sikátorba kidobjuk, nem hiszem, hogy holnap még az ország határain belül lenne. Ha pedig mégis akkor a föld alatt lesz. – imádom a meglátásait. Beültem az anyós üllésre és elgondolkoztam a dolgokon.
- Visszatérve miért dobtad az a cuki pofát? – helyben vagyunk. Nem tud nem bele avatkozni a magánéletembe, kiakaszt vele, de nem zavarja.
- Nem tudta elfogadni a feltételeket.
- Azok a nyanvatt feltételek. Olyan hülye vagy.
- Bla..bla..blaaa.. Inkább az utat figyeld te szerelem szakértő. – még kocsikáztunk egy darabig, míg ki nem dobtuk a kocsiból a potyautasunkat. Kezdett elnyomni a kocsiba az álom, és ha Ell nem szólal, meg lehet, tényleg elalszok.
- Hova kell menned ma?
- Interjút kell készítenem egy bandával. – mikor épp normális életet élek főállásban dolgozok újságíróként. Nem is annyira nehéz összhangba tartani a két életemet, csak nem kell aludni és nincs semmi baj. Ell pedig joghallgató egy igen neves egyetemen. A beszélgetés abba maradt én pedig elszunnyadtam. Most még be kellett volna menni és az információt jegyzőkönyvbe venni, de egyikünknek sem volt egy fikarcnyi kedve se. Meg nem is tudtunk meg sokat, csak egy nevet Robert..
a kocsi hangjára riadtam fel, hosszúnak nem mondható álmomból. Barátnőm volt olyan rendes, hogy ráfeküdt a dudára és ezzel keltett fel.
- Na, pattanj ki a kocsimból. – vigyorgott. Hátra nyúltam a hátizsákomért majd kiszálltam a kocsiból. Nagyon nőies voltam. Teljes erőmből becsaptam az ajtót, úgy, hogy az egész kocsi bele remegett. Kezemmel intettem neki, hogy mehet elfele. Értette a célzást rólam tudomást se véve rálépett a gázpedálra és eltűnt a szemem elől. Feltotyogtam a lakásomhoz, ami egy kis társasház harmadik emeletén volt. Nincs nagy házam, időm se lenne rendbe tartani, nem mintha rendbe tartanám ezt is. Van egy hálószobám, egy kis fürdőm, mosdóm és egy nagyobb terület, ami a konyhát, az étkezőt és a nappalit foglalja magába. Ledobtam a táskám és a kabátom a fogas alá és besiettem a mosdóba. Már az épület tetején is majd bepisiltem, de a kocsiba már tényleg azt hittem nem bírom tovább. Megkönnyebbülve léptem ki, rákukkantottam a karórámra.. Pillanatok belül négy óra. Egy jó nagy alvást terveztem be, mert csak estére kell elkészülnöm a koncertre. Bár előtte még vannak dolgaim, mint például a számlafizetés, és információkat is kellene kiderítenem erről a bizonyos bandáról. Hanyatt vágtam magam az ágyamba a puha takaróim közé és pillanatokon belül már el is aludtam.
Dél előtt keltem fel nem sokkal, a reggeleim is viccesek szoktak lenni, a legjobb, ha nem találkozik senki sem velem ébredésem után számítva egy órával. Kell egy bögre kávé és egy hatalmas szendvics, hogy normális formámban legyek. A hajamat felfogtam a fejem közepére, kicsoszogtam a konyhába és a szokásos hadműveleteimet hajtottam végre. Készítettem egy gusztustalan szendvicset amibe, gabonapehely, sajtkrém és sonka is került. Összetétele ellenére nagyon finom volt. Kezdtem érezni magamban az energiát, nem sokat, de egy kicsit, ami kezdetnek megtette. A gépemmel együtt beültem a fotelba és elkezdtem kutakodni, erről a bandáról. Szabad időm nem igen akad, így nem csoda, hogy nem hallottam még róluk. A banda neve All Time Low, ha nem hazudik az internet 2004-ben alakult meg és négy főből áll. Jack, Alex, Rian és Zack. A jegyzetfüzetembe kétoldalnyi tudnivalót kapartam le, és még egy oldal feltehető kérdéseket. Ennyi nekem pont elég is volt még egy fél napom van a találkozóig. A sportcsarnokban tartanak, egy nagy bulit elvileg hétkor kezdődik, de elő zenekarral meg késéssel együtt, ha jól számolom, kilencig vagy tízig ők elő se jönnek, de engem nem is érdekel a koncert csak az, hogy utána még legyen annyi energiájuk, hogy egy két értelmes mondatott ki tudjanak nyögni. De mivel a koncertről is kellene valamit írni, így ráveszem magam, hogy nyolcra odaérjek. Nem vagyok késős fajta, ha mondok, valamit betartom. Felöltöztem és neki vágtam a nagyvilágnak. Sok teendőm van, be kell menni a szerkesztőséghez és beszélni Zoe-val, hogy ide adja nekem a belépőkártyákat és a többi vackot. Szeretek sétálni a városba Baltimore nagyon szép város, hangos, de szép. Nem vagyok a taxizás híve a gyaloglás a mindennapjaim nagy részét töltik ki, este is legszívesebben sétálnék, de Ell ragaszkodik a kocsijához. A szerkesztőség elég nagy. Rengeteg ember dolgozik más-más célcsoportot célozva. Nekem a 18-25 éves korosztály megfogása a célom, aki pedig ennek a főszerkesztője Zoe. Zoe az állásához képest igencsak fiatal, nem rég töltötte be a harmadik x-et. Ha jó formája van, akkor nagyon szerethető, de ha épp ideges, akkor meg tudnám ölni. Átvágtatok a tömegen és próbálom kikerülni a forró kávés poharakat, majd egyenesen bevágtatott Zoe irodájába. Mint mindig most is a hatalmas asztala mögött ül, és száz dolgot csinál egyszerre. Fejével biccent, hogy menjek, bentebb miközben valaki fejét szedi lefele a telefonon keresztül. Leültem vele szembe és elkezdtem nézegetni az eheti címlap terveket. Ez a hét a zene hete.. különböző bandákat tettek fel a címlapra, nekem személy szerint a harmadik tetszik, amelyiken egy tetovált fekete hajú, kékszemű fickó nézett velem farkasszemet. Hasonlított egy kicsit Dylan-re.
- Szervusz, életem, miben segíthetek? – csapta le a telefont. Apró arcán megjelent a mosoly. Úgy tűnik, jó kedve van, ez megnyugtat.
- Szia.. A papírokért jöttem, a mai koncert ügyében. – tudta mit akarok, elkezdett kutakodni a fiókokba.
- Mikorra tudod megírni a cikket? Holnap este vinnénk a terveket a nyomdába. – persze, nekem miért is ne lenne elég egy fél nap megírni egy kétoldalas cikket. Mi vagyok én szuperhős?
- Nem is tudom. – húztam el a szám.
- Életem ez nem egy olyan kérdés volt.. Holnap legkésőbb hatra szeretném, ha az asztalomon lenne a cikk.
- Akkor ezt megbeszéltük.. – felkaptam a dossziét, amiben benne voltak a jegyeim és elhagytam az irodát. A következő állomásom az edző terem volt. Kétnaponta járok le, hogy az alkalmassági vizsgákon jó eredményt érjek el. A házamtól nem messze van egy viszonylag olcsó terem, ahol minden felszerelés van, ami nekem szükséges.
Nem volt nehéz tombolnom. Nem elég, hogy egy kibaszott cikket egy fél nap alatt kell megírnom, de még a mostani ügyön is kattoghat az agyam. Hetek óta járjuk a várost, és ez a név az egyetlen értelmes dolog, amit ki tudtunk deríteni. Robert.. viszont már megint zsákutcában vagyunk, merre kellene tovább mennünk? Van egy olyan megérzésem, hogy most megint járkálhatunk éjszakai buli helyekre és úgy kell viselkednem, mint egy útszéli ribanc. Teljes erőmből elkezdtem verni a bokszzsákot.
- Cica ne legyél ideges.. Gyere, harcolj meg velem. – szólt be nekem egy kopasz férfi a ringből. Levettem a pulóverem és bementem hozzá. – nyugi nem fogom bántani a csini arcodat, csak egy kicsit.
- Utálom az öntelt pöcsöket. – közöltem vele és a jobb kezemmel állkapcson vágtam. A vigyor egyből eltűnt az arcáról. Hiába védtem az arcom, jól szemen vágott. Egy pillanatra a fájdalomra koncentráltam, ami hatalmas hiba ilyen helyzetbe. Kilökte a lábamat a testem alól én pedig a földre kerültem. Öklével a fejem felé közeledett, de sikeresen kitértem előle. Lábaimat a nyakába akasztva elkezdtem fojtogatni. Erős ellenfél, de volt már rosszabb.. elengedtem, és álló helyzetbe küzdöttem magam. Neki ez nem ment olyan gyorsan, ami a vesztét okozta, gyomorszájon rúgtam majd utolsó csapásként még egyszer behúztam neki. Elterült a földön, körbenéztem mindenki engem bámult, ahogy ott ziháltam a férfi teste felett.
- Nyugi Cica nem fog fájni. – szóltam oda neki, majd kiléptem a ringből. Vérzett a szemöldököm, az a nyomorék jól oda csapott, de én is jól oda csaptam neki. Elöntött az önbizalom, leszedtem magamról az edzőruhám és beálltam a zuhany alá. A vérem halvány rózsaszínre festette a vizet. Fájnia kellett volna, de meg se éreztem.. nem ez volt az első sérülésem és nem is az utolsó. Tavaly egy elmebeteg tarkón vágott egy lapáttal, na, az fájt egy hónapon át fájt a fejem.
Teljes harci felszerelésben léptem ki a hálószobámból. Még egyszer átnéztem meg van-e minden holmim. A jegyek megvannak a diktafon is és a kulcsaim is. Nagy baj már nem lehet. A taxi dudálására szaladok le a házból, muszáj volt kocsival mennem, mert a város másik végén van a sportcsarnok. Kizipzáraztam a bőrdzsekimet, mert nagyon meleg volt. Rajongók ezrei választottak el a célomtól. Pillanatokon belül kezdődik a koncert, miért vannak még mindig kint? Mérgelődésem közben a telefonom is elkezdett rezegni.
- Mondjad! – kaptam a fülemhez a készüléket.
- Ma éjfél előtt találkozunk a raktárban. – meg se várva válaszomat rám csapta a telefont. Ezt gyorsan megbeszéltük közöltem a telefonommal. Felálltam a padra megnézve, melyik a legegyszerűbb út a csarnokhoz. Meg is találtam, szorosan a bokrok és a rajongók mellett el tudok menni. Leugrottam és nekivágtam az útnak. Kiderült, hogy a fotósok és a V.I.P. jeggyel rendelkezők a másik oldalt bemehettek volna, de így már lényegtelen volt. A kis folyosóra betömörült sok ember szaga szúrta az orromat, nem éppen elegánsan löktem arrébb azokat, akik az utamba kerültek. Sokszor jártam már itt tudtam merre kell mennem. A lépcsőházba siettem és felmentem az emeletre ahonnan a színpad nyílik. Itt már jelentősen kevesebben voltak. Operatőrök, hangszabályzósok szaladgáltak össze-vissza. Próbáltam egy olyan arcot keresni, aki segíteni tud nekem. Meg is volt egy hosszú fekete hajú nő kezében egy táblával.
- Jó estét. A Rock magazintól jöttem.
- Maga biztos Maggie Reynolds. – nyújtotta felém szabad kezét.
- Igen, én volnék az. Megkérdezhetem, merre tudok lepakolni és, hogy hol találkozhatnék a zenészekkel? – segítőkészen bevezetett egy csendes kis szobába és azt mondta, hogy kevesebb, mint egy órán belül itt lesznek a fiúk. Gyorsan lelépett én pedig leültem egy székre és elgondolkoztam, hogy mit is fogok kérdezni. Nem ez az első interjúm, de mindig van bennem egy kis ideg. Hamar elszaladt az óra. A srácok izzadtan és zihálva estek be a szobába.
- Hello! –köszönt az egyik aki, ha jól emlékszem Jack volt. Próbáltam memorizálni a neveket és képhez kötni, több-kevesebb sikerrel.
- Sziasztok. – mosolyogtam. Leültek egymás mellé a kanapéra én pedig velük szembe foglaltam helyet a széken, amin az előbb ültem. – Maggie vagyok.. gondolom nem ez az első alkalom, hogy valaki interjút akar veletek készíteni, de én nem csak a felszínről szeretnék beszélni veletek. Engem az érdekel mit éreztek mikor a színpadra álltok, mikor egy rajongó nagyon nyomul vagy, hogyan viselitek, mikor olyanok szólnak le titeket, akik nem is ismernek. – megindult belőlem a szó. Alig tudtam abba hagyni.
- Vegyél levegőt is.. – szólalt meg a banda frontembere.
- Oké.. – ahogy tanácsolta vettem egy hatalmas levegőt. – Akkor most ti meséljetek nekem. Egy jó nagy beszélgetésbe merültünk bele, sokat nevettem, mert nem épp normálisak ezek a férfiak. Jobban élvezték azt a dolgot, hogy ők kérdeznek és én válaszolok, amivel nem is lenne baj, ha nem nekem kellene róluk holnapra megírni az a cikket.
- Mi történt a fejeddel? – mutatott a homlokomra Zack. Nem tudtam miről beszél, míg oda nem kaptam a kezem és megéreztem a verekedés nyomát.
- Az edzőterembe összeverekedtem valakivel. De most már leakadhatnátok rólam, ti meséljetek, mikor jön az új album?
- Április első hete. – kaptam meg a választ. Kinyílt az ajtó és a fekete hajú nő lépett be rajta.
- Srácok lassan mennetek kellene. Sikerült mindent megbeszélnetek? – bólintottam és felálltam.
- Köszönöm szépen. – sorban kezet fogtam mindenkivel és kivonultak a szobából. Utoljára maradt Alex aki nem volt nagyon kedvében. Megragadta a csuklóm és elkezdett rá írni. Nagyot néztem, nem tudtam hova tenni a dolgot. Magam felé fordítottam és megnéztem mit írt rá.. egy telefonszám.
- Ha még kérdésed lenne.
- Nem lesz, de azért köszönöm. – válaszoltam majd kisiettem a szobából. Nem sokan próbálkoztak még be így nálam azt meg kell hagyni. Elkalandozott a gondolatom. Most komolyan megadta a telefonszámát? Ezt nem a nőnek kellene? Azt hiszi, fel fogom hívni?