V. Rész

Sziasztok! Gyors voltam, vagy gyors voltam, Nem nagyon húznám el ezt a kis beszédet. Jó olvasást és kérlek titeket hagyjatok magatok után nyomot, mert nekem nagyon sokat jelent. 

- Oszd már meg velem, hogy akkor mit vegyek fel? - kiabáltam a laptopommal. Épp a ruhámat kerestem, mikor Ell üzenetek hadával bombázott meg, azzal a céllal, hogy meséljek el neki mindent. Tudni illik, hogy nem történt semmi, semmi olyan amit el kellett volna mesélni neki. Felhívott és ennyi volt az egész. Nem értettem minek van úgy oda a dologért. Most pedig, nem engedi, hogy eldöntsem mibe is legyek az este.
- Vedd fel a kockás ruhád, az olyan csinos. - legszívesebben hozzá vágtam volna valamit, de csak a gépem bánta volna. Nagy levegőt vettem és közelebb léptem a géphez.
- Lassan és artikulálva is elismétlem neked, amit az előbb is elmondtam. Azt beszéltük,kényelmes, mindennapi ruhában leszek. - kezeimmel hadonásztam, csakhogy biztos eljusson a picike anyáig az információ.
- Akkor a kék rád tapadós? - mosolygott, és belekortyolt egyet a kávéjába.
- Feladom. - vágtam magam hanyatt a fotelba. Homlokon csaptam magam, amit egyből megbántam. A sebeim, még mindig nagyom érzékenyek voltak. Még egy mély levegőt vettem és próbáltam bent tartani, mindaddig míg a szervezetem felül nem múlja parancsomat és rá nem kényszerít a lélegzetvételre.
- Miért ne lehetnél a hétköznapokban is kurva csinos? - jót nevetett a szenvedésemen. Az ő hibája volt ez az egész. Nekem simán megtette volna egy sima farmernadrág és egy egyszerű póló a bőrdzsekimmel, de neki nem tetszett a dolog. Pedig az vagyok én, nem pedig a tűsarkú és a miniszoknya. Azokat is hordok, de nem érzem annyira önmagamnak azokat a dolgokat, mint a dzsekim vagy épp a bakancsom.
- Mert miért kell kurvának lennem, hogy elmenjek vele bárhova? - még mindig felvoltam háborodva. Nem tudtam megértetni vele a dolgokat. - nem akarom, hogy legyen köztünk valami. Ha lenne is csak maximum öt hétig. Utána jönne a sablon szöveggel, mint az összes többi és lapátra tenném. - magyaráztam a dolgokat, mint valami jósnő.
- Fulladj meg, a szabályaiddal együtt! Öltözz fel csövesnek, az biztos bejön, minden pasinak! - kinyomta a beszélgetést, én pedig végre újra magam voltam. Hirtelen dühkitörése jókedvre derített. Ezzel beismerte, hogy önálló ember vagyok, akit még ő sem tud irányítani. Öntelt mosollyal álltam fel és közelítettem meg újra a ruháimat tartalmazó szekrényt. A polcok már szinte összenőttek, csak egy hatalmas ládának látszott, ami teli van dobálva ruhadarabokkal. Félve nyúltam egy fekete anyag felé, reménykedve, hogy a feliratos pólóm lesz az. Csoda is lett volna, ha azzal az egy ruhával nem jön ki a többi tíz is ami felette van, de legalább a póló az amelyikre gondoltam. Felidegesítettek a ruháim, amik semmi pénzért nem akartak vissza menni a helyükre, ezért fogtam az egész polcot és kiborítottam a helyéről. Otthagyva a csatateret indultam meg a fürdő fele. Még egy bő órám van elkészülni és oda érni a plázához.
Felvettem a pólót, amihez egy piros kockás inget vettem, és nadrágnak a kedvenc szürke koptatott farmeremet választottam. Kiengedtem a hajam, ami a fejem tetejére volt fogva már lassan két napja. Jó időt pocsékoltam el, csakhogy normális fejet varázsoljak magamnak. A hajamat kifésültem és hagytam, hogy szabadon maradjon. A következő lépés a halvány lila foltok eltüntetése volt, nem volt nehéz feladat. Ilyen téren tapasztaltnak számítok, hisz nem ez az első alkalom, hogy el kell tüntetnem egy-két foltot az arcomról, és valószínűleg nem is az utolsó.
Mindennel elkészültem, és még mindig volt egy kevés időm. Behajigáltam minden szükséges dolgomat a táskámba és neki vágtam gyalog az útnak. Hívhattam volna taxit, de még simán ráértem gyalogolni is. Útközben felhívtam Ell-t, hogy megtudakoljam megnyugodott-e már. Már nem rám volt ideges, valamelyik professzorát szidta, ami nekem enyhén kínai volt. Némán hallgattam végig azt a negyedórás dühkitörését, amit az egyetem váltott ki belőle. Mire befejezte, már a plázánál voltam. Át kellett vágnom magam egy kisebb tömegen, hogy a bejárathoz jussak. Az ajtónál már ott állt Alex, egy szál kék rózsával a kezében.
Pont úgy nézett ki, mint amilyenre emlékeztem. Fekete baseball sapka volt a fején, ami megvolt fordítva. Egy átlagos farmernadrág és bőrdzseki társaságában. Ő se vitte túlzásba a dolgot, ami tetszett.
Pár méter volt köztünk, mikor észrevett és elmosolyodott. Én is magamra erőltettem egy mosolyt, ami nehéz volt, mert közben egy behemót állat rátaposott a lábamra. Legszívesebben,megfordultam volna és képenbasztam volna, hogy közelebbről is megismerkedjen az öklömmel, de rosszul jött volna ki a dolog, így inkább hanyagoltam a dolgot.
- Szép jó estét. - üdvözölt Alex. Csak most tűnt fel, hogy egy fél fejjel magasabb nálam. Megcsókolta az arcom, ami miatt egy kicsit felszisszentettem. Sikerült egy lilafoltot megtalálnia. Reménykedtem benne, hogy nem volt olyan hangos, hogy ő is észrevegye.
- Neked is. - rám tört az érzés, hogy ez egy kényszer randi amit elég nehéz volt elfelejtenem, de mindenemmel azon voltam, hogy ne erre gondoljak. Kezembe nyomta a virágot, majd elmagyarázta, hogy miért nem vöröset hozott. Be kell, valljam, jobban tetszett a kék, mert eddig minden pasi vörössel vagy fehérrel próbálkozott.
- Nagyon csinos vagy. - kicsit kellemetlen volt a helyzet, mintha min a ketten feszültek lettünk volna. Kattogott az agyam, hogyan is oldhatnánk fel ezt az egészet.
- Köszönöm. Na és merre tovább? Vagy a pláza előtt fogunk állni egész este? - kacagtam fel.
- Nem, amennyiben nem akarsz egész este itt álldogálni. Azt gondoltam elmehetnénk valami filmet megnézni, sok jó film jött ki mostanság. - a mozi hallatán, egy kicsit elhúztam a szám. Nem feltűnően, és csak egy pillanatra, de neki egy is elég volt, hogy rájöjjön nem jött be a dolog. - Vagy! Elmehetünk máshova is, de akkor fogalmam sincs mit fogunk csinálni. Nem szeretsz moziba járni?
- Nem vagyok nagy filmes, de az újság aminek dolgozom nekem adott egy mozis rovatott. Tehát hetente fogok moziba járni, ami még nem tudom jó-e. De a szabad időmet nem akarom mozizással tölteni. - miközben elmeséltem neki a dolgokat elindultunk a parkoló felé, ahol a kocsija volt. A hangulat egyre jobb volt, érezhető volt, hogy sokkal nyíltabbak vagyunk. A parkolóba igyekeztem rájönni melyik kocsi lehet az övé. Háromszor tippeltem rosszul, mire megtaláltam a kocsiját. Véletlenek mondható, hogy neki is terepjárója van, csakúgy, mint Ell-nak. Beszálltunk, majd egymásra nézve vártuk az ötleteket.
- Étterem? - vetette fel.
- Egyikünk sincs úgy felöltözve, mint aki étterembe való. - igazat adott nekem, és folytattuk a töprengést. Semmi jó nem jutott az eszembe, nem nagyon járok ki a házból, ha pedig igen akkor nem olyan helyre ahova elvinném őt is. - cseréljünk helyet. - közöltem vele. Eszembe jutott egy viszonylag jó hely. Nem volt benne biztos, hogy mit akarok, de nem ellenkezett. Kiszálltunk a kocsiból, majd helyet cserélve vissza ültünk. A rózsát hátra tettem az ülésekre, majd elfordítva a kulcsot beindítottam a kocsit.
- Remélem, van jogsid. - a biztonsági övéhez nyúlt.
- Jó vicc.. Feleslegesnek tartom, egy papír fecni nélkül is rátudom tenni a lábam a pedálra, és tudom össze visszaforgatni ezt a kört, amit kormánynak csúfolnak. - érdekes nevetés tört elő belőlem. Mintha rémület ült volna ki az arcára. Rátapostam a gázra, és, mint egy örült faroltam ki a parkolóhelyről. Tetszett a dolog, ráhozni a frászt, és megmutatni milyen örült is vagyok igazából. A megengedettnél jóval gyorsabban hajtottam, de, hogy elkerüljem a balhét, elkerültem a főutakat, és helyettük kisebb utcákon mentem a jégcsarnokig. Eszembe jutott, hogy régen korcsolyáztam és megjött hozzá a kedvem.
- Tudod, hogy nem fognak beengedni minket ide. Lassan egy hónapja nem engednek be csak csoportokat, azokat is csak előre bejelentve.
- Ne hidd azt, hogy okos vagy. Én ide be fogok jutni, de ha nem akarsz jönni, akkor maradj itt nyugodtan. - leállítottam a motort és kiszálltam a kocsiból.
- Remélem, nem akarsz betörni oda. - kezével a csarnok felé mutatott.
- Azt hittem a sztárok szeretik a balhékat. Csalódtam benned. - lefelé húztam a szám. Eszem ágába nem volt betörni a jégcsarnokba, de jól esett szívni a vérét. Ismerem a gondnokot, aki bármikor beenged, ha szépen megkérem, de erről jobb, ha nem tud. Sokkal viccesebb látni, hogy egy kicsit retteg a dolgoktól, és a következményeiktől.
- Vágjunk bele! - ugrott le a kocsiról.
Megkértem, hogy várjon meg a kocsinál, míg én "körülnézek". Beszéltem a gondnokkal, akinek elmondtam, hogy a partnerem azt hiszi be fogunk törni, amin jót kacagott. A biztonság kedvéért ide adta a kulcsokat és kikapcsolta a riasztókat az épületben. Mindezért cserébe megígértem neki, hogy a házam alatti cukrászdából viszek neki három szelet süteményt. Olcsón megúsztam a dolgot. Visszaindultam Alex kocsijához, de a kerítésnél megálltam és a sétálás helyett odakiáltottam neki.
- Tiszta a terep! Jöhetsz! - körbe nézet, majd villám gyorsan oda szaladt hozzám. Érezhető volt, hogy az adrenalin szintje a plafonon van. Ugrált és szaporán lélegzett, ami nagyon aranyossá tette.
- És most, hogyan tovább? - vállára tettem a kezem.
- Nyugi. Csak kövess és próbálj nem nagy zajt kelteni. - megkapaszkodtam a kerítésbe és a lábamat a kuka tetejére tettem. A kuka tetejéről vissza pillantottam rá, hogy tudjam figyel-e. Nagy lendületet vettem és átugrottam a majd kétméteres kerítést. Bele telt egy kis időbe, míg Alex is mellettem termet, de ahhoz képest, hogy nem szokott ilyet csinálni jól ment neki. Számítottam rá, hogy arcra esik, vagy kitöri a lábát esetleg a nyakát, de semmi ilyen nem történt. Lassan, de biztosan közelítettük meg a csarnok ajtaját. Alex-et elküldtem körbe nézni, míg én a kölcsön kapott kulccsal kinyitottam az ajtót. Ha nagyon akartam volna megoldottam volna a táskámban lévő bicskámmal és a hullámcsatommal, de nem akartam kárt tenni az ajtóba. Tátot szájjal meredt a nyitva lévő bejárati ajtóra.
- Na ez nagyon menő volt. Meg kell tanítanod, hogy csináltad. - áradozott. Bementünk, de nem kapcsoltunk villanyt egészen a pályáig, ahol a nagy csendet a jeget hűtő gépezetek törték meg. Kerestünk magunknak egy-egy cipőt majd felvettük azokat. Közben folyton kérdezgettünk egymástól dolgokat. Engem főleg a sztársága érdekelt, és, hogy milyen is olyan embernek lenni, akit mindig felismernek az utcán. Őt pedig.. Hát nem tudom, sok mindent kérdezet, a családomról, hogy miért újságírónak mentem, miket szeretek és még sok kérdést, amit az egy olyan ember kérdez, aki minél több dolgot akar megtudni rólad. Sok olyan kérdés hangozz el amire nem tudtam teljesen őszinte választ adni, de igyekeztem a legőszintébb lenni, amennyire csak tudtam.
Egy kicsit remegő lábbakkal közelítettem meg a jeget. Nem tegnap volt az mikor én utoljára jégen voltam. Szorosan kapaszkodva a korlátba tettem egy gyakorló kört míg meg nem szoktam a vékony vasat a lábam alatt és az alatta lévő hófehér és hideg jeget. Mire újra a bejárathoz értem Alex sikeresen megközelítette a pályát, de még nem volt képes rátenni a lábát.
- Félsz? - kacagtam fel. Egyre jobban ment a dolog, már képes voltam a korlát használata nélkül korcsolyázni. Hátratett kezekkel korcsolyáztam, és a szemeim sarkából azt figyeltem mikor teszi már rá a talpát a jégre.
- Kiskoromba korcsolyáztam utoljára, azt se túl nagy sikerrel. - magyarázta. Oda táncoltam magam és megragadtam a kezét. - én nem lennék olyan biztos ebbe a dologba. - nézet rám kétségbeesett tekintettel.
- Elvileg most törtünk be a városi jégcsarnokba. Ez ahhoz képest sima ügy lesz, amennyiben nem szándékozol rám esni és eltörni minden csontomat. - lassan indultam meg hátra felé. A korcsolyái már a jeget érintették, mikor a két lába két irányba indult el, amik pont ellenkező irányba voltak. Még a tragédia előtt rántottam magamhoz, így én voltam az akibe megtudott kapaszkodni. Karjait derekam köré tekerte és meg se mozdult, szerintem levegőt se vett.
- A betörés ehhez képest sima ügy volt. - nyögte ki. - bár ez a helyzet tetszik. - erőtlen mosollyal nézet a szemeimbe.
- Ne feledd, hogy ha hátrébb megyek, közelebbről is megismerkedsz a korcsolyámmal. - mosolyogtam vissza rá. Megpróbált saját lábaira támaszkodni, de nem találta meg az egyensúlyát. Harmadik vagy negyedik próbálkozásnál sikerült úgy megállnia, hogy egy kicsit ellökött magától, ami nekem hírtelen jött, így történt meg az, hogy seggre estem. Alex elnevette magát, ami a legrosszabb dolog volt, amit csinálhatott volna.
Közelebb csúsztam hozzá és egy jól irányzott mozdulattal kilöktem a jobb lábát a teste alól. Kétség sincs felőle, hogy sokkal nagyobbat esett, mint én. Végigfeküdve a hideg jegen nevettem rajta.
- Ezt megérdemeltem. Gondolom. - vakarta meg a fejét.
- Teljes mértékben. - ültem újra fel, és néztem farkasszemet vele. - most pedig, álljunk fel újra. - nagy akrobata mutatvány volt, ahogy négykézlábra szenvedtem magam. Jó kis műsort nyújthattam neki. Összekulcsolt karokkal nézte végig, ahogy lábra állok. - most pedig te jössz. Kinyújtotta a kezét, annak a reményében, hogy segítek neki, de nagyot tévedet. Hátat fordítottam neki és elindultam a pálya másik végébe. Odaérve a korlátnak támaszkodva vártam, hogy felálljon, de meg se mozdult. Elkezdett mocorogni, de pont úgy ült, hogy nem láttam mit is csinál. Megerőltettem magam és arrébb csúsztam, de csak annyira, hogy lássam mit is művel. Levette a korcsolyát a lábáról.
- Még hamar feladtad! - kiabáltam oda neki.
- Ez nem az én műfajom. - nevetve állt fel mezítláb és indult meg az ajtó felé. Megvártam, míg kimegy és oda csúsztam az ajtóhoz.
- Gyere be cipőstől, nem mondom meg senkinek. - x-et rajzoltam a mellkasomra, mint igére jele.
- Én képes vagyok úgy is elesni. Inkább menjünk el valahova kajálni. Meghívlak. - kiskutya szemekkel próbált lekenyerezni, de hiába. Nekem még volt kedvem itt lenni, most jöttem bele az egészbe.
- Még jó,hogy te fizetsz. - nevettem. - te hívtál randira, nem pedig fordítva. Maradjunk még egy fél órát és utána elmegyünk valahova kajálni, jó?
- Jó, de ha letartoztatnak mindet, te fizeted az óvadékot. - felhúzta a cipőjét és újra megpróbált rájönni a jégre. Én már teljesen szabadon száguldottam össze-vissza. Olykor elvesztettem az egyensúlyom, de sose estem el. Alex nem vitte túlzásba, a pálya közepén álldogált és engem faggatott. Biztos elszédült, mert szemével engem követett én pedig a pálya szélén körbe, körbe korcsolyáztam.
- Letelt a fél óra!
- Még két kör és kimegyek. - a hangunk bejárta az egész csarnokot. Pontosan úgy tettem, ahogy mondtam. Megtettem még két kört majd lementem a pályáról. Míg én visszahúztam a cipőt a talpamra addig ő visszatette a korcsolyákat a helyükre. Felálltam. de az első lépésnél bele kellett kapaszkodnom Alex-be különben pofára estem volna.
- Ez érdekes. A jégen elhiszem, hogy nem tudsz megállni, így szükséged van valakire, akire támaszkodhatsz, de itt, max csak kifogásnak jó, hogy a közelembe lehess. - összeszedtem az energiám és eltávolodtam tőle.
- Ha annyi ideig korcsolyáztál volna, mint én tudnád, hogy még nem állt vissza a lábam a normális talajhoz. Miért akarnák én a közeledbe lenni? - sértődve kérdeztem meg. Kiléptünk az ajtón. Nem zártam be, mert az már feltűnő lett volna. Lehajoltam, mintha a cipőmet piszkálnám és a szőnyeg alá tettem a kulcsot. A kimászás már nehezebb feladat volt, mert nem volt semmi olyan tárgy, amire rámászhattunk volna. Hasznosítva a tanultakat, megkapaszkodtam a egyik vasba és beakasztottam a lábam. Még talán könnyebb is volt ez a megoldás, mint a kukás. Nekem legalábbis, de Alex-nek eltartott egy darabig, míg megoldotta a dolgokat. Míg ő kiszerencsétlenkedte magát, beültem a kocsiba és dudáltam egyet a gondnoknak, hogy már eljöttünk.
- Miért dudáltál? És miért vagy már megint te a kormány mögött? - lihegve csapta be maga után az ajtót.
- Hogy siess, és mert jó sofőr vagyok. - nem szólt egy szót se, csak bekötötte az övét és várta a halálát.
Vissza fogtam magam, nem mentem túl gyorsan így nyugodt szívvel mentem a főutakon. Pontosan a plázához, ahol az egész esténk kezdődött. Beparkoltam a harmadik emeletre és vártam, hogy merre megyünk tovább. Elfordítottam a kulcsot és hagytam, hogy a motor szépen lassan elcsendesedjen.
- Én a legszívesebben gyrost ennék. Te? - mosolyogva válaszolt.
- Én is. - bezártuk a kocsit és lementünk a bevásárló központba. A nulladikon voltak a kajáldák. Többet is végignéztünk, de nem találtunk olyat amit szívesen megettünk volna. A legutolsónál volt olyan gyrostál ami kinézetre is étvágy gerjesztő volt. Elvitelre kértünk két hatalmas dupla sajtos tálat. A kocsiba fogyasztottuk el a kaját és a hozzá vett üdítőket is. Már teljesen elfelejtettem, hogy ez az egész egy kényszer randi volt. Teljesen önfeledten éreztem magam. Kijelenthetem, hogy élveztem az estét. Az utolsó falatok nehezen mentek le a torkomon, teli voltam. Hátsó ülésen ültünk, ő már rég befejezte az étkezést, mikor sikerült nekem is sikerült utolérnem.
- Élveztem ezt az estét, főleg, mikor elestél. Az volt a fénypontja a napomnak. - visszacsomagoltam a dobozt a szatyorba majd letettem a padlóra.
- Haza vigyelek? - ajánlotta fel.
- Mint mondtam, nem szeretem, ha hazavisznek. Meg amúgy is szeretek gyalogolni. - mosolyogtam. Felvettem a rózsát és kinyitottam az ajtót. Mint az első találkozásunkkor megint megragadta a karom és maga felé fordított.
- Megismételjük? - azt hittem megcsókol. Számítottam rá, de nem tette. Nem tudom miért, de jól esett, hogy nem tette meg.
- Mindenképp. - vágtam rá a választ, mihelyst észhez kaptam. Visszamásztam a kocsiba és nyomtam egy csókot az arcára.
Boldogan sétáltam ki az épületből. Mindaddig boldog voltam, míg eszembe nem jutott életem alapelve, miszerint az érzelemmentesség a legjobb, amit tehetek, a legjobb ami célhoz visz, a legjobb ami megvéd a csalódástól.

IV. Rész

Sziasztok! Bocsánat, hogy nem hozom rendesen a részeket, de van egy másik blogom aminek nemsoká vége. Akkor már csak erre koncentrálok. Köszönöm a kommenteket és a véleményeket. Most se feledkezzetek meg nyomot hagyni magatok után. Jó olvasást!

Semmi olyannal nem szolgált apukám, amit mi nem tudtunk volna. A holttestet elvitték mi pedig átköltöztünk a raktárba. Ell-t nagyon zavarta már ez az egész, nem egyszer mondtam neki, hogy menjen haza és én majd folytatom, de nem volt hajlandó rá. Apa még éjfél előtt elindult haza. Mindent megnézett, de nem jutott semmi új információhoz. Kikísértem a kocsijához ahol végig hallgathattam a vigyázz magadra szöveget.
- Egyre veszélyesebb ez az ügy Maggie. - aggodalom sugárzott hangjából, ritka mikor bármilyen érzelmet kifejez.
- Tudom apa, nem lesz semmi bajom. Nagy kislány vagyok, tudok magamra vigyázni és itt van Ell is nekem. - igyekeztem meggyőzni, hogy mindent a kezemben tartok, de nem sikerült. Nyomott egy csókot a homlokomra majd elhajtott a kocsival. Nem siettem vissza, jól esett a bőrömnek a hideg levegő, kezdtem álmos lenni, amit sikerült egy kicsit visszanyomnom a hideg segítségével. Sok dolog történt mostanság, lépést kell tartanom saját magammal, ami igazán nehéz feladat. Mikor már teljesen kihűltem elindultam a kapu felé. Beérve Ell érdekes mosolyára lettem figyelmes. Nem azaz átlagos mosolya volt, inkább az a sunyi mosoly, amit akkor használ ha valami olyat csinált ami neki jó, nekem pedig hát.. nem nagyon.
- Mit csináltál? - lehúztam a kaput és gyilkos tekintettel pillantottam rá. A mosoly az arcán egyre nagyobb lett és kezdett vörösödni is az arca.
- Csörgött a telefonod.. - ezzel nem nagyon jutottam előrébb, akárki hívhatott nem várhatja el, hogy kitalálom kivel beszélt az előbb.
- Nem nehéz kitalálnom, hogy felvetted. Nem kellett volna, de elárulnád kivel kommunikáltál? És azt is elárulhatnád mit beszéltél azzal a bizonyos illetővel. - tekintetemet le nem véve róla ültem az asztalom mellé.
- Valami Alex-el, nagyon aranyos hangja volt. Azt mondta ismered és valami olyat is mondott, hogy letelt a három nap. - arcomat tenyerembe temetve hallgattam szavait.
- Remélem leráztad a gyereket. - minden porcikám egy igen szócskára éhezett, de nem azt kaptam, amit akartam. - mit mondtál neki? - Ell is jobban járt, hogy nem néztem rá. Szemeim szikrát szórtak s gondolataim egy baltát formáztak meg amit céltudatosan dobok barátnőm feje felé.
- Megbeszéltem vele egy randit. - áradt a vidámság a hangjából. Nagyon szeret Cupidót játszani, de sose jön össze neki.
- Nem baj, nem megyek el. - ezzel magamban le is zártam a dolgot és újból az ügynek szenteltem megmaradt energiámat. Papírok tengerét néztem újból és újból át, hiába, miközben Ell próbált meggyőzni igazáról, miszerint el kell mennem a találkozóra. Már majdnem feladtam a dolgot mikor észrevettem egy embert az egyik képen. Egy nőt, pontosabban annak a vállát és pár tincs haját. - gyere csak ide. Ezt nézd meg. - böktem a képre.
- Gondolod van jelentősége ennek a nőnek az ügyünkhöz?
- Egy próbát megér. - vontam vállat. Igazából nem sokat segít ez a kép, de a gyanúsítottak létszáma eggyel nőt ami lehet sikerhez vezet minket. Egy nő csak komoly szerepet tölthet be, nem sok kispályás nőt láttam még ilyen ügyeknél, és ebből a képből látva nagyon igazam van. - a lába is látszik, látod? Magas sarkút visel. Nagy fejes lehet, eddig miért nem vettük észre?
- Lehet csak egy nő aki rosszkor volt rossz helyen, szerintem semmi köze az ügyhöz. - eltávolodott tőlem és visszament saját asztalához. Elkezdett összébb pakolni, indulni készült. Őt nem érdekelte ez a kép, az én figyelmemet viszont nagyon felkeltette, nem lehet véletlen. Nincsenek véletlenek, ilyenek legalábbis biztos nem. Teljesen biztos voltam benne, hogy igazam van, és ha egy kicsi esély is van rá akkor teljesen új nézőpontba kerül a nyomozás. Mindent megváltoztathat egy újabb ember. Egyre közelebb érzem magam a célhoz mégis a semmiben tapogatóztam. Ell már teljesen összepakolt mikor felgyúlt a fejében a fény, valamire rájött. A kíváncsiság hamar fellobbant bennem, tudni akartam mit fedezett fel. Nem szólalt meg csak előre hajolt és felfogta a haját. - kihívlak egy versenyre!
- Mi van? - kérdeztem vissza értetlenül, azt hittem az üggyel kapcsolatban talált ki valamit.
- Egy versenyre. Te meg én harcolunk. Tudom, hogy imádod a versenyeket, nem mondhatsz nemet. - igaz, szeretek versenyezni, de jobban szeretek nyerni.
- Mi hasznom van nekem ebből? - ferde szemmel pillantottam rá.
- Karban tart.. és ha nyersz, akkor kérhetsz tőlem bármit, amit köteles vagyok megtenni, ám ha én nyerek akkor te teszel meg nekem valamit. Mind a ketten felírjuk, a kívánságunkat egy lapra és utána megnézzük ki a jobb, de ha félsz akkor nem szóltam.
- Ócska trükk ez barátném, nálam nem működik a fordított pszichológia. - felpattantam a székből és lesepertem a térdem. - élvezet lesz nézni, ahogy megcsinálod, amit kérek. - önelégült fejjel hajoltam érte a papírért, amit felém nyújtott és írtam rá a kívánságom. A lapot a zsebembe csúsztatva hagytam el az épületet. Az edző terembe éjjel-nappal le lehet menni harcolni, így senkinek nem fog szemet szúrni, ha hajnali négykor beállítunk egy kis edzésre. Bepattantunk a kocsiba és meg se álltunk célunkig. Nem szóltunk egy szót se egymáshoz, mind a ketten biztosak voltunk a győzelmünkbe. A legjobbak képeztek ki minket és sokszor harcoltunk már egymással, nagyjából ismerjük egymás gyenge pontjait. Nem jelenthetném ki, hogy jobb vagyok nála mert ez nem lenne igaz, hangulattól függőt mindig is a győzelem. Én harcosabb alkat vagyok, de Ell logikásabb. A gyengeséget figyeli ki és oda üt, ahol az ellenfélnek a legnagyobb fájdalmat okozhatja.
Joe, mint mindig most is a pultnál volt, és a tévét bámulta. Elvettünk egy-egy kulcsot és bepakoltuk a cuccainkat a saját szekrényeinkbe. Gyorsan átöltöztünk egy lazább ruhába és felálltunk a szőnyegre. A terem kissé kihalt, Joe-n kívül csak mi és egy izomagy volt a terembe, de ő szerintem sose mozdul ki innen. Mikor én lejövök ide mindig összefutok vele, nem zavarjuk meg egymást az edzésbe csak biccentünk a fejünkkel és elmegyünk egymás mellett.
Felkötöttem a hajam, és szembe álltam Ell-el.
- Vegyes harc? - tisztáztam a játékszabályokat.
- Vegyes harc, míg a másik fel nem adja. - válaszolt és hátra lépet egyet. Elkezdtem ugrálni és próbáltam minden egyes mozdulatára figyelni. Nehéz a legjobb barátnőddel harcolni. Nem az a baj, hogy meg kell ütnöd, mert az néha jól is esik az embernek hanem, hogy tudod, túl jól ismer. Meglendítettem a jobb kezem, de nem sikerült megütnöm. Megragadta a csuklóm és szabad kezével gyomorszájon vágott. Mi tagadás hirtelen jött. Mély levegőt vettem és újra próbálkoztam, pontosan ugyan úgy, mint az előbb. Senki se gondolná azt, hogy kétszer egymás után ugyan azt csinálom. Ő se számított rá. Az arcát találta el öklöm minek hatására, kicsit hátrálni kezdett. Kihasználtam az alkalmat és akkor támadtam mikor nem tud vissza vágni. Csapások sorozatát kapta, de jól bírta a dolgot.
Igyekeztem tartani magam, de nehéz volt. A szememet a kezeire szegeztem, így hirtelen jött mikor a jobb lábával bordán rúgott. Pillanatok alatt a földön teremtem, kellett pár pillanat, míg rákényszerítettem magam, hogy ne az iszonyatos fejfájásra koncentráljak. Cipőjét a nyakamhoz illesztette és mosolyra húzta az ajkait.
- Feladod? - fejemet a padlóra helyeztem. Lelki szemeimmel láttam milyen lehetőségeim vannak. Nem sok esélyt láttam a győzelmemre, de nem volt még elég lila foltom a feladáshoz.
- Úgy ismersz? - a gyorsaság volt az egyetlen fegyverem. Az erő most az ő oldalára állt, nem volt semmi kétségem felőle, hogy gyorsnak kell lennem, ha célba akarok érni. Joe szeme erősen ránk szegeződött, még így is éreztem szúrós tekintetét. Megragadtam Ell lábát és egy gyors mozdulattal elfordítottam azt eredeti állásából. Nagy roppanás mellett esett mellém barátnőm. Jobban sikerült ez a dolog, mint gondoltam. Joe sziszegése csapta meg fülemet, még neki is hírtelen jött ez a mozdulatom. Hittem benne, hogy egy döntetlennel befejeztük a meccset és egy darabig fetrenghetünk a földön békésen, de neki teljesen más elképzelései voltak. Feltápászkodott és rám vetette magát, már semmi szabályos nem volt a harcba, fehér bőre egyre inkább piros volt, ami a dühnek és a fájdalomnak volt köszönhető. Karjaimmal igyekeztem védeni az arcomat, de sokkal erősebbeket ütött annál, hogy épp arccal megúszhattam volna. Tűrtem pár ütést miután beláttam, nincs egy fikarcnyi esélyem se legyőzni. Számba éreztem vérem keserű ízét, kicsit értetlenül nyögtem ki a szavakat.
- Feladom! - nem szállt le rólam, csak felemelte kezeit és lábait rajtam tartva oldalra dűlt. - mi volt a cetlin? - egy pillanatra se feledkeztem meg a fogadásunkról, amit elvesztettem. Utálok veszteni, senki se szeret, de én a szokottnál is rosszabbul viselem a dolgot. Fejemet oldalra hajtottam és kérdően tekintettem rá. Vesztettem, de azért én is jó pár foltot hagytam rajta. Arcán egy igen vastag vércsík folyt végig ami a homlokán ejtett sebből eredt. A győztem mosoly hamar átváltott önelégült mosollyá, amitől kirázott a hideg.
- Holnap randira mész. - hangja nem tett jót sajgó fejemnek, a gondolat pedig csak rontott rajta. - igen nehéz téged rávenni valamire, de megharcoltam érte. Szó szerint! - ő is, pont úgy, mint én teljesen kifulladt. Nem volt annyi energiám se, hogy visszaszóljak neki, a randi miatt, helyette lecsuktam szemeim és igyekeztem nem elhányni magam.
Jó pár percbe beletelt, míg képes voltam megemelni magam. Lassan, de biztosan közelítettem meg az öltözőt. A mosdókagylóhoz sétáltam, majd langyos vízzel elkezdtem mosni véres arcom. Minden egyes sebet megéreztem. A víz, mint sav marta a nyílt sebeket amiből akadt egy pár az arcomon. Felpillantottam és tekintetem megakadt a tükörben lévő arcon, ami nem éppen volt szalonképes.
- Biztos hatalmas sikert fogok aratni a randin félig lila fejjel. - kiabáltam hátra. Jókora máz kellene a fejemre, hogy mindezt elrejtse. A múltkori sebben ismét felszakadt és hozzá még az ajkam is felhasadt. Bal oldalt pedig egy jókora lila folt várta, hogy jeges pakolást kapjon.
- Én szépen is mondtam, de nem hallottad meg. - jókedvűen állt meg mögöttem és csodálta arcomat. - ne aggódj holnap estére kutya bajod se lesz. - megveregette a vállam majd odébb állt. Igyekeztem rendbe szedni magam, már amennyire ez lehetséges volt.
Kilépve a teremből szinte váratlanul ért a világosság. A nap egyre fentebb mászott az égbolton. Hulla fáradtan vágtam be magam az anyósülésre, minden gondolatom egy helyre vezetett a puha ágyamba, a koszos és gyűrött puha ágyamba. Egy szempillantás alatt a házam kapujába voltunk. Gyilkos tekintettel csaptam be a kocsi ajtaját magam után és vártam, meg míg elhajt innen. Kínszenvedés volt megtenni azt a rengeteg lépcsőfokot ami a lakásom ajtajáig vezetett, de így nagyobb volt az öröm, mikor már nem volt több belőle.
Mielőtt bedűltem volna az ágyba a hűtőhöz csoszogtam és a fagyatóból kivettem egy zacskó borsót. Nem nagyon eszek borsó, de mindig van minimum három zacskó a fagyóba ilyen esetekre. Ledobtam a ruháimat majd bele bújtam egy régi kopott pólóm és bevágtam magam az ágyba.
Az órára pillantottam és megállapítottam, hogy a normális emberek most kelnek fel, ellenben én most fekszem le. Valami nagyon nincs rendben velem, mosolyogva saját megállapításomon aludtam el.
Úgy ébredtem, hogy mindenhol borsó volt. Annyit mocorogtam, hogy kiszakadt a zacskó és így mindenhol borsó volt. Ha már nem eszem, akkor alszok vele, ez ilyen egyszerű. Jó nyolc órát aludtam, de olyan érzés volt, minta öt percet aludtam volna. Szívesen aludtam volna még, de nem tehettem. Össze kell kaparnom a másik életemet is, ez már csak így megy. Ha az egyikkel foglalkozom, a másik szétesik, ha azt elkezdem összepakolni a másik, esik szét. Szép játék, nincs is jobb dolgom. A borsó nagyját összepakoltam és kidobtam a kukába. Az arcom viszonylag visszaállt eredeti pozíciójába, reggeli verekedésem nyoma jóformán eltűnt, kivéve persze a hegeket, azoknak még kell pár nap, a lila foltokat pedig így már egy kevéske alapozóval ellehet tüntetni. A konyhába összepakoltam egy finom szendvicset és csináltam hozzá egy bögre tejeskávét, teliettem magam így tele hassal ültem le a gép elé.
Miért pont a mozi? Nem kaphattam volna hozzám jobban illő alapanyagot? Nagyjából kiírtam az elkövetkezendő hónapok film megjelenéseit. A legjobbakra megyek csak be, nem fogok csak olyan filmeket megnézni, amiket tényleg érdemes. Ezeket leírva le is ment a nap. Nem sokkal múlt el kilenc mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn elég egyértelmű volt a hívő kiléte. "Ne vedd fel!" Ez minden bizonnyal Alex lesz. Hagytam, hogy rezegjen az asztalon. Mikor már nem rezgett tovább jutott eszembe, hogy fel kellett volna vennem, hisz holnap este programom van vele. Fintorogva hívtam vissza Őt.
- Tessék? - igyekeztem normális hangszínbe megszólalni, de nem volt se kedvem, de energiám hozzá. - Azaz szia.
- Szia. - sokkal vidámabb volt a kedve, mint az enyém. Hosszú csend telepedett a beszélgetésünkre, ha annak lehetett volna nevezni.
- Gondolom valami oka is volt, hogy felhívtál. - próbáltam újra szóra bírni Őt.
- Jah, persze. Csak meg akartam kérdezni, hogy hova menjünk holnap, mihez lenne kedved? - zsigereimből jött volna a válasz miszerint sehova sincs kedvem menni, de rájöttem, hogy muszáj neki adni egy esély így elő vettem a jobbik énem.
- Rád bízom a döntést, de közöld időben, mert nem mindegy hogy öltözök fel. - kislányos nevetés tört elő belőlem, melynek oka ez a válasz volt.
- Akkor maradjunk abba, hogy egy laza szabadidős ruhába gyere és ahhoz mérten választok programot.
- Akkor ezt megbeszéltük. Mikor és hol találkozunk? – igyekeztem minden olyan információt kideríteni a szükséges volt ehhez az egész dologhoz.
- Ha megírod hol laksz elég megyek.
- Nem mondom meg senkinek se hol lakok, ne vedd magadra, de kitudja nem vagy-e egy sorozatgyilkos. Szeretek biztonságban lenni. – hangom komoly volt, bár ez a dolog kicsit nevetséges volt. Nem azért nem mondom meg az embereknek, hogy hol lakom mert félek tőlük, hanem mert nem szeretem ha zaklatnak. Kell egy olyan hely ahol egyedül tudok lenni, és persze nem szeretem ha sokat tudnak rólam olyan emberek akikkel nem osztanék meg sok információt magamról.
- Nem vagyok sorozatgyilkos megnyugtatlak, de akkor legyen ahogy akarod. Ismered a Gold plazát? – a város központjába van, én pedig itt élek, érdekes lenne, ha nem ismerném.
- Igen.
- Akkor ott este hétkor. – még váltottunk pár szót, majd letette. Folytattam tanulmányaimat a filmvilággal kapcsolatban. A fejem ezer fele állt, de mindezek ellenére élveztem a dolgot. Szeretem, mikor zajlik körülöttem az élet, gyorsan és vadul. Muszáj éreznem, hogy élek különben megbolondulok, de mostanság ezzel nem volt gondom.