I. Rész

Sziasztok! Hosszú idő után, és variálás után megszületett az első rész ezen a blogon. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!


- Na és mi van Dylan-nel? Ő aranyos srácnak tűnt bírtam. – jelentette ki Ell, mintha ez lenne a legmegfelelőbb alkalom a szerelmi ügyeim megbeszélésére.
- Elküldtem hidegebb éghajlatra.. – zártam rövidre a témát majd a megkötözött fickóhoz léptem és pólójánál fogva közelebb rántottam magamhoz. – Na, ide figyeljen, vagy megmondja nekem, amit tudni akarok, vagy valami véletlen folytán hagyom leesni innen. – mögé néztem, épp egy épület tetején voltunk egy húszemeletes épület tetején. – Csak egy nevet kell mondania és én nem zaklatom tovább.. Megígérem. – nem kaptam választ úgy ült ott, mint egy nyomorék. Arca rezzenéstelen maradt, a félelem egyetlen szikrája sem látszott rajta. – Miért van az, hogy a nőktől nem félnek annyira az emberek? – rúgtam bele a székbe dühösen. A fickó pedig az előbb még rajta volt félig a levegőben lógott. Egyre dühösebb voltam, nekem nagyon nem kellene itt lennem. Holnap reggel mennem kell dolgozni. Egy finomabb mozdulattal elintéztem, hogy végre megeredjen a szája.
-ÁÁÁ.. ribanc. Elmondom, de hagyj békén. – Ell visszább húzta és segített neki visszaülni a székre.
- Még egyszer leribancozol és olyat csinálok, amit még én is megbánok. Most pedig járjon a szád, mert nem érek rá egész este. – a nap már kezdett felfele jönni, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Robert.. – köpött egyet mellém.
- Milyen Robert? – kérdezte Ell. Próbáltam józanul gondolkodni, végig gondoltam milyen Robert-et ismerek, aki ezt tehette. Nem ugrik be senki, bár nem nagyon hiszem, hogy annyira hülye, hogy saját névvel mutatkozik be bárhol. Ráléptem az épület szélére. A kocsik még éjszaka közepén is ugyanúgy szelik át az utcákat, mint reggel. A hideg szél megcsapta az arcom, kezdtem lenyugodni.. Fél füllel hallgattam, ahogy Ell még megpróbál pár információt kiszedni belőle. Pofon csattant és, ha jól hallottam még csont is repedt, de mind hiába ez a fickó már semmi értelmeset nem tudott nekünk mondani. El kellett vinnünk innen, pedig szívem szerint hagytam volna itt megdögleni, de nem tehettem meg. Ez az egyik különbség köztünk és a bérgyilkosok között, nem ölhetünk meg senkit, sem mert rosszat tett. De legalább jól helyben hagyhatjuk. Két 50 kilós csaj cipelt le egy 80 kilós férfit, nem volt semmi munka, de segítségünkre volt a lift. Péntek este nem tűnik fel az embereknek, ha egy ember ki van ütve és lábra se bír állni. Ki gyanakodna arra, hogy tíz perccel ezelőtt még az épültet tetején kínoztuk szegényt.. senki.
- Merre visszük? – próbáltam megtudakolni.
- Egy sikátorba kidobjuk, nem hiszem, hogy holnap még az ország határain belül lenne. Ha pedig mégis akkor a föld alatt lesz. – imádom a meglátásait. Beültem az anyós üllésre és elgondolkoztam a dolgokon.
- Visszatérve miért dobtad az a cuki pofát? – helyben vagyunk. Nem tud nem bele avatkozni a magánéletembe, kiakaszt vele, de nem zavarja.
- Nem tudta elfogadni a feltételeket.
- Azok a nyanvatt feltételek. Olyan hülye vagy.
- Bla..bla..blaaa.. Inkább az utat figyeld te szerelem szakértő. – még kocsikáztunk egy darabig, míg ki nem dobtuk a kocsiból a potyautasunkat. Kezdett elnyomni a kocsiba az álom, és ha Ell nem szólal, meg lehet, tényleg elalszok.
- Hova kell menned ma?
- Interjút kell készítenem egy bandával. – mikor épp normális életet élek főállásban dolgozok újságíróként. Nem is annyira nehéz összhangba tartani a két életemet, csak nem kell aludni és nincs semmi baj. Ell pedig joghallgató egy igen neves egyetemen. A beszélgetés abba maradt én pedig elszunnyadtam. Most még be kellett volna menni és az információt jegyzőkönyvbe venni, de egyikünknek sem volt egy fikarcnyi kedve se. Meg nem is tudtunk meg sokat, csak egy nevet Robert..
a kocsi hangjára riadtam fel, hosszúnak nem mondható álmomból. Barátnőm volt olyan rendes, hogy ráfeküdt a dudára és ezzel keltett fel.
- Na, pattanj ki a kocsimból. – vigyorgott. Hátra nyúltam a hátizsákomért majd kiszálltam a kocsiból. Nagyon nőies voltam. Teljes erőmből becsaptam az ajtót, úgy, hogy az egész kocsi bele remegett. Kezemmel intettem neki, hogy mehet elfele. Értette a célzást rólam tudomást se véve rálépett a gázpedálra és eltűnt a szemem elől. Feltotyogtam a lakásomhoz, ami egy kis társasház harmadik emeletén volt. Nincs nagy házam, időm se lenne rendbe tartani, nem mintha rendbe tartanám ezt is. Van egy hálószobám, egy kis fürdőm, mosdóm és egy nagyobb terület, ami a konyhát, az étkezőt és a nappalit foglalja magába. Ledobtam a táskám és a kabátom a fogas alá és besiettem a mosdóba. Már az épület tetején is majd bepisiltem, de a kocsiba már tényleg azt hittem nem bírom tovább. Megkönnyebbülve léptem ki, rákukkantottam a karórámra.. Pillanatok belül négy óra. Egy jó nagy alvást terveztem be, mert csak estére kell elkészülnöm a koncertre. Bár előtte még vannak dolgaim, mint például a számlafizetés, és információkat is kellene kiderítenem erről a bizonyos bandáról. Hanyatt vágtam magam az ágyamba a puha takaróim közé és pillanatokon belül már el is aludtam.
Dél előtt keltem fel nem sokkal, a reggeleim is viccesek szoktak lenni, a legjobb, ha nem találkozik senki sem velem ébredésem után számítva egy órával. Kell egy bögre kávé és egy hatalmas szendvics, hogy normális formámban legyek. A hajamat felfogtam a fejem közepére, kicsoszogtam a konyhába és a szokásos hadműveleteimet hajtottam végre. Készítettem egy gusztustalan szendvicset amibe, gabonapehely, sajtkrém és sonka is került. Összetétele ellenére nagyon finom volt. Kezdtem érezni magamban az energiát, nem sokat, de egy kicsit, ami kezdetnek megtette. A gépemmel együtt beültem a fotelba és elkezdtem kutakodni, erről a bandáról. Szabad időm nem igen akad, így nem csoda, hogy nem hallottam még róluk. A banda neve All Time Low, ha nem hazudik az internet 2004-ben alakult meg és négy főből áll. Jack, Alex, Rian és Zack. A jegyzetfüzetembe kétoldalnyi tudnivalót kapartam le, és még egy oldal feltehető kérdéseket. Ennyi nekem pont elég is volt még egy fél napom van a találkozóig. A sportcsarnokban tartanak, egy nagy bulit elvileg hétkor kezdődik, de elő zenekarral meg késéssel együtt, ha jól számolom, kilencig vagy tízig ők elő se jönnek, de engem nem is érdekel a koncert csak az, hogy utána még legyen annyi energiájuk, hogy egy két értelmes mondatott ki tudjanak nyögni. De mivel a koncertről is kellene valamit írni, így ráveszem magam, hogy nyolcra odaérjek. Nem vagyok késős fajta, ha mondok, valamit betartom. Felöltöztem és neki vágtam a nagyvilágnak. Sok teendőm van, be kell menni a szerkesztőséghez és beszélni Zoe-val, hogy ide adja nekem a belépőkártyákat és a többi vackot. Szeretek sétálni a városba Baltimore nagyon szép város, hangos, de szép. Nem vagyok a taxizás híve a gyaloglás a mindennapjaim nagy részét töltik ki, este is legszívesebben sétálnék, de Ell ragaszkodik a kocsijához. A szerkesztőség elég nagy. Rengeteg ember dolgozik más-más célcsoportot célozva. Nekem a 18-25 éves korosztály megfogása a célom, aki pedig ennek a főszerkesztője Zoe. Zoe az állásához képest igencsak fiatal, nem rég töltötte be a harmadik x-et. Ha jó formája van, akkor nagyon szerethető, de ha épp ideges, akkor meg tudnám ölni. Átvágtatok a tömegen és próbálom kikerülni a forró kávés poharakat, majd egyenesen bevágtatott Zoe irodájába. Mint mindig most is a hatalmas asztala mögött ül, és száz dolgot csinál egyszerre. Fejével biccent, hogy menjek, bentebb miközben valaki fejét szedi lefele a telefonon keresztül. Leültem vele szembe és elkezdtem nézegetni az eheti címlap terveket. Ez a hét a zene hete.. különböző bandákat tettek fel a címlapra, nekem személy szerint a harmadik tetszik, amelyiken egy tetovált fekete hajú, kékszemű fickó nézett velem farkasszemet. Hasonlított egy kicsit Dylan-re.
- Szervusz, életem, miben segíthetek? – csapta le a telefont. Apró arcán megjelent a mosoly. Úgy tűnik, jó kedve van, ez megnyugtat.
- Szia.. A papírokért jöttem, a mai koncert ügyében. – tudta mit akarok, elkezdett kutakodni a fiókokba.
- Mikorra tudod megírni a cikket? Holnap este vinnénk a terveket a nyomdába. – persze, nekem miért is ne lenne elég egy fél nap megírni egy kétoldalas cikket. Mi vagyok én szuperhős?
- Nem is tudom. – húztam el a szám.
- Életem ez nem egy olyan kérdés volt.. Holnap legkésőbb hatra szeretném, ha az asztalomon lenne a cikk.
- Akkor ezt megbeszéltük.. – felkaptam a dossziét, amiben benne voltak a jegyeim és elhagytam az irodát. A következő állomásom az edző terem volt. Kétnaponta járok le, hogy az alkalmassági vizsgákon jó eredményt érjek el. A házamtól nem messze van egy viszonylag olcsó terem, ahol minden felszerelés van, ami nekem szükséges.
Nem volt nehéz tombolnom. Nem elég, hogy egy kibaszott cikket egy fél nap alatt kell megírnom, de még a mostani ügyön is kattoghat az agyam. Hetek óta járjuk a várost, és ez a név az egyetlen értelmes dolog, amit ki tudtunk deríteni. Robert.. viszont már megint zsákutcában vagyunk, merre kellene tovább mennünk? Van egy olyan megérzésem, hogy most megint járkálhatunk éjszakai buli helyekre és úgy kell viselkednem, mint egy útszéli ribanc. Teljes erőmből elkezdtem verni a bokszzsákot.
- Cica ne legyél ideges.. Gyere, harcolj meg velem. – szólt be nekem egy kopasz férfi a ringből. Levettem a pulóverem és bementem hozzá. – nyugi nem fogom bántani a csini arcodat, csak egy kicsit.
- Utálom az öntelt pöcsöket. – közöltem vele és a jobb kezemmel állkapcson vágtam. A vigyor egyből eltűnt az arcáról. Hiába védtem az arcom, jól szemen vágott. Egy pillanatra a fájdalomra koncentráltam, ami hatalmas hiba ilyen helyzetbe. Kilökte a lábamat a testem alól én pedig a földre kerültem. Öklével a fejem felé közeledett, de sikeresen kitértem előle. Lábaimat a nyakába akasztva elkezdtem fojtogatni. Erős ellenfél, de volt már rosszabb.. elengedtem, és álló helyzetbe küzdöttem magam. Neki ez nem ment olyan gyorsan, ami a vesztét okozta, gyomorszájon rúgtam majd utolsó csapásként még egyszer behúztam neki. Elterült a földön, körbenéztem mindenki engem bámult, ahogy ott ziháltam a férfi teste felett.
- Nyugi Cica nem fog fájni. – szóltam oda neki, majd kiléptem a ringből. Vérzett a szemöldököm, az a nyomorék jól oda csapott, de én is jól oda csaptam neki. Elöntött az önbizalom, leszedtem magamról az edzőruhám és beálltam a zuhany alá. A vérem halvány rózsaszínre festette a vizet. Fájnia kellett volna, de meg se éreztem.. nem ez volt az első sérülésem és nem is az utolsó. Tavaly egy elmebeteg tarkón vágott egy lapáttal, na, az fájt egy hónapon át fájt a fejem.
Teljes harci felszerelésben léptem ki a hálószobámból. Még egyszer átnéztem meg van-e minden holmim. A jegyek megvannak a diktafon is és a kulcsaim is. Nagy baj már nem lehet. A taxi dudálására szaladok le a házból, muszáj volt kocsival mennem, mert a város másik végén van a sportcsarnok. Kizipzáraztam a bőrdzsekimet, mert nagyon meleg volt. Rajongók ezrei választottak el a célomtól. Pillanatokon belül kezdődik a koncert, miért vannak még mindig kint? Mérgelődésem közben a telefonom is elkezdett rezegni.
- Mondjad! – kaptam a fülemhez a készüléket.
- Ma éjfél előtt találkozunk a raktárban. – meg se várva válaszomat rám csapta a telefont. Ezt gyorsan megbeszéltük közöltem a telefonommal. Felálltam a padra megnézve, melyik a legegyszerűbb út a csarnokhoz. Meg is találtam, szorosan a bokrok és a rajongók mellett el tudok menni. Leugrottam és nekivágtam az útnak. Kiderült, hogy a fotósok és a V.I.P. jeggyel rendelkezők a másik oldalt bemehettek volna, de így már lényegtelen volt. A kis folyosóra betömörült sok ember szaga szúrta az orromat, nem éppen elegánsan löktem arrébb azokat, akik az utamba kerültek. Sokszor jártam már itt tudtam merre kell mennem. A lépcsőházba siettem és felmentem az emeletre ahonnan a színpad nyílik. Itt már jelentősen kevesebben voltak. Operatőrök, hangszabályzósok szaladgáltak össze-vissza. Próbáltam egy olyan arcot keresni, aki segíteni tud nekem. Meg is volt egy hosszú fekete hajú nő kezében egy táblával.
- Jó estét. A Rock magazintól jöttem.
- Maga biztos Maggie Reynolds. – nyújtotta felém szabad kezét.
- Igen, én volnék az. Megkérdezhetem, merre tudok lepakolni és, hogy hol találkozhatnék a zenészekkel? – segítőkészen bevezetett egy csendes kis szobába és azt mondta, hogy kevesebb, mint egy órán belül itt lesznek a fiúk. Gyorsan lelépett én pedig leültem egy székre és elgondolkoztam, hogy mit is fogok kérdezni. Nem ez az első interjúm, de mindig van bennem egy kis ideg. Hamar elszaladt az óra. A srácok izzadtan és zihálva estek be a szobába.
- Hello! –köszönt az egyik aki, ha jól emlékszem Jack volt. Próbáltam memorizálni a neveket és képhez kötni, több-kevesebb sikerrel.
- Sziasztok. – mosolyogtam. Leültek egymás mellé a kanapéra én pedig velük szembe foglaltam helyet a széken, amin az előbb ültem. – Maggie vagyok.. gondolom nem ez az első alkalom, hogy valaki interjút akar veletek készíteni, de én nem csak a felszínről szeretnék beszélni veletek. Engem az érdekel mit éreztek mikor a színpadra álltok, mikor egy rajongó nagyon nyomul vagy, hogyan viselitek, mikor olyanok szólnak le titeket, akik nem is ismernek. – megindult belőlem a szó. Alig tudtam abba hagyni.
- Vegyél levegőt is.. – szólalt meg a banda frontembere.
- Oké.. – ahogy tanácsolta vettem egy hatalmas levegőt. – Akkor most ti meséljetek nekem. Egy jó nagy beszélgetésbe merültünk bele, sokat nevettem, mert nem épp normálisak ezek a férfiak. Jobban élvezték azt a dolgot, hogy ők kérdeznek és én válaszolok, amivel nem is lenne baj, ha nem nekem kellene róluk holnapra megírni az a cikket.
- Mi történt a fejeddel? – mutatott a homlokomra Zack. Nem tudtam miről beszél, míg oda nem kaptam a kezem és megéreztem a verekedés nyomát.
- Az edzőterembe összeverekedtem valakivel. De most már leakadhatnátok rólam, ti meséljetek, mikor jön az új album?
- Április első hete. – kaptam meg a választ. Kinyílt az ajtó és a fekete hajú nő lépett be rajta.
- Srácok lassan mennetek kellene. Sikerült mindent megbeszélnetek? – bólintottam és felálltam.
- Köszönöm szépen. – sorban kezet fogtam mindenkivel és kivonultak a szobából. Utoljára maradt Alex aki nem volt nagyon kedvében. Megragadta a csuklóm és elkezdett rá írni. Nagyot néztem, nem tudtam hova tenni a dolgot. Magam felé fordítottam és megnéztem mit írt rá.. egy telefonszám.
- Ha még kérdésed lenne.
- Nem lesz, de azért köszönöm. – válaszoltam majd kisiettem a szobából. Nem sokan próbálkoztak még be így nálam azt meg kell hagyni. Elkalandozott a gondolatom. Most komolyan megadta a telefonszámát? Ezt nem a nőnek kellene? Azt hiszi, fel fogom hívni?