IV. Rész

Sziasztok! Bocsánat, hogy nem hozom rendesen a részeket, de van egy másik blogom aminek nemsoká vége. Akkor már csak erre koncentrálok. Köszönöm a kommenteket és a véleményeket. Most se feledkezzetek meg nyomot hagyni magatok után. Jó olvasást!

Semmi olyannal nem szolgált apukám, amit mi nem tudtunk volna. A holttestet elvitték mi pedig átköltöztünk a raktárba. Ell-t nagyon zavarta már ez az egész, nem egyszer mondtam neki, hogy menjen haza és én majd folytatom, de nem volt hajlandó rá. Apa még éjfél előtt elindult haza. Mindent megnézett, de nem jutott semmi új információhoz. Kikísértem a kocsijához ahol végig hallgathattam a vigyázz magadra szöveget.
- Egyre veszélyesebb ez az ügy Maggie. - aggodalom sugárzott hangjából, ritka mikor bármilyen érzelmet kifejez.
- Tudom apa, nem lesz semmi bajom. Nagy kislány vagyok, tudok magamra vigyázni és itt van Ell is nekem. - igyekeztem meggyőzni, hogy mindent a kezemben tartok, de nem sikerült. Nyomott egy csókot a homlokomra majd elhajtott a kocsival. Nem siettem vissza, jól esett a bőrömnek a hideg levegő, kezdtem álmos lenni, amit sikerült egy kicsit visszanyomnom a hideg segítségével. Sok dolog történt mostanság, lépést kell tartanom saját magammal, ami igazán nehéz feladat. Mikor már teljesen kihűltem elindultam a kapu felé. Beérve Ell érdekes mosolyára lettem figyelmes. Nem azaz átlagos mosolya volt, inkább az a sunyi mosoly, amit akkor használ ha valami olyat csinált ami neki jó, nekem pedig hát.. nem nagyon.
- Mit csináltál? - lehúztam a kaput és gyilkos tekintettel pillantottam rá. A mosoly az arcán egyre nagyobb lett és kezdett vörösödni is az arca.
- Csörgött a telefonod.. - ezzel nem nagyon jutottam előrébb, akárki hívhatott nem várhatja el, hogy kitalálom kivel beszélt az előbb.
- Nem nehéz kitalálnom, hogy felvetted. Nem kellett volna, de elárulnád kivel kommunikáltál? És azt is elárulhatnád mit beszéltél azzal a bizonyos illetővel. - tekintetemet le nem véve róla ültem az asztalom mellé.
- Valami Alex-el, nagyon aranyos hangja volt. Azt mondta ismered és valami olyat is mondott, hogy letelt a három nap. - arcomat tenyerembe temetve hallgattam szavait.
- Remélem leráztad a gyereket. - minden porcikám egy igen szócskára éhezett, de nem azt kaptam, amit akartam. - mit mondtál neki? - Ell is jobban járt, hogy nem néztem rá. Szemeim szikrát szórtak s gondolataim egy baltát formáztak meg amit céltudatosan dobok barátnőm feje felé.
- Megbeszéltem vele egy randit. - áradt a vidámság a hangjából. Nagyon szeret Cupidót játszani, de sose jön össze neki.
- Nem baj, nem megyek el. - ezzel magamban le is zártam a dolgot és újból az ügynek szenteltem megmaradt energiámat. Papírok tengerét néztem újból és újból át, hiába, miközben Ell próbált meggyőzni igazáról, miszerint el kell mennem a találkozóra. Már majdnem feladtam a dolgot mikor észrevettem egy embert az egyik képen. Egy nőt, pontosabban annak a vállát és pár tincs haját. - gyere csak ide. Ezt nézd meg. - böktem a képre.
- Gondolod van jelentősége ennek a nőnek az ügyünkhöz?
- Egy próbát megér. - vontam vállat. Igazából nem sokat segít ez a kép, de a gyanúsítottak létszáma eggyel nőt ami lehet sikerhez vezet minket. Egy nő csak komoly szerepet tölthet be, nem sok kispályás nőt láttam még ilyen ügyeknél, és ebből a képből látva nagyon igazam van. - a lába is látszik, látod? Magas sarkút visel. Nagy fejes lehet, eddig miért nem vettük észre?
- Lehet csak egy nő aki rosszkor volt rossz helyen, szerintem semmi köze az ügyhöz. - eltávolodott tőlem és visszament saját asztalához. Elkezdett összébb pakolni, indulni készült. Őt nem érdekelte ez a kép, az én figyelmemet viszont nagyon felkeltette, nem lehet véletlen. Nincsenek véletlenek, ilyenek legalábbis biztos nem. Teljesen biztos voltam benne, hogy igazam van, és ha egy kicsi esély is van rá akkor teljesen új nézőpontba kerül a nyomozás. Mindent megváltoztathat egy újabb ember. Egyre közelebb érzem magam a célhoz mégis a semmiben tapogatóztam. Ell már teljesen összepakolt mikor felgyúlt a fejében a fény, valamire rájött. A kíváncsiság hamar fellobbant bennem, tudni akartam mit fedezett fel. Nem szólalt meg csak előre hajolt és felfogta a haját. - kihívlak egy versenyre!
- Mi van? - kérdeztem vissza értetlenül, azt hittem az üggyel kapcsolatban talált ki valamit.
- Egy versenyre. Te meg én harcolunk. Tudom, hogy imádod a versenyeket, nem mondhatsz nemet. - igaz, szeretek versenyezni, de jobban szeretek nyerni.
- Mi hasznom van nekem ebből? - ferde szemmel pillantottam rá.
- Karban tart.. és ha nyersz, akkor kérhetsz tőlem bármit, amit köteles vagyok megtenni, ám ha én nyerek akkor te teszel meg nekem valamit. Mind a ketten felírjuk, a kívánságunkat egy lapra és utána megnézzük ki a jobb, de ha félsz akkor nem szóltam.
- Ócska trükk ez barátném, nálam nem működik a fordított pszichológia. - felpattantam a székből és lesepertem a térdem. - élvezet lesz nézni, ahogy megcsinálod, amit kérek. - önelégült fejjel hajoltam érte a papírért, amit felém nyújtott és írtam rá a kívánságom. A lapot a zsebembe csúsztatva hagytam el az épületet. Az edző terembe éjjel-nappal le lehet menni harcolni, így senkinek nem fog szemet szúrni, ha hajnali négykor beállítunk egy kis edzésre. Bepattantunk a kocsiba és meg se álltunk célunkig. Nem szóltunk egy szót se egymáshoz, mind a ketten biztosak voltunk a győzelmünkbe. A legjobbak képeztek ki minket és sokszor harcoltunk már egymással, nagyjából ismerjük egymás gyenge pontjait. Nem jelenthetném ki, hogy jobb vagyok nála mert ez nem lenne igaz, hangulattól függőt mindig is a győzelem. Én harcosabb alkat vagyok, de Ell logikásabb. A gyengeséget figyeli ki és oda üt, ahol az ellenfélnek a legnagyobb fájdalmat okozhatja.
Joe, mint mindig most is a pultnál volt, és a tévét bámulta. Elvettünk egy-egy kulcsot és bepakoltuk a cuccainkat a saját szekrényeinkbe. Gyorsan átöltöztünk egy lazább ruhába és felálltunk a szőnyegre. A terem kissé kihalt, Joe-n kívül csak mi és egy izomagy volt a terembe, de ő szerintem sose mozdul ki innen. Mikor én lejövök ide mindig összefutok vele, nem zavarjuk meg egymást az edzésbe csak biccentünk a fejünkkel és elmegyünk egymás mellett.
Felkötöttem a hajam, és szembe álltam Ell-el.
- Vegyes harc? - tisztáztam a játékszabályokat.
- Vegyes harc, míg a másik fel nem adja. - válaszolt és hátra lépet egyet. Elkezdtem ugrálni és próbáltam minden egyes mozdulatára figyelni. Nehéz a legjobb barátnőddel harcolni. Nem az a baj, hogy meg kell ütnöd, mert az néha jól is esik az embernek hanem, hogy tudod, túl jól ismer. Meglendítettem a jobb kezem, de nem sikerült megütnöm. Megragadta a csuklóm és szabad kezével gyomorszájon vágott. Mi tagadás hirtelen jött. Mély levegőt vettem és újra próbálkoztam, pontosan ugyan úgy, mint az előbb. Senki se gondolná azt, hogy kétszer egymás után ugyan azt csinálom. Ő se számított rá. Az arcát találta el öklöm minek hatására, kicsit hátrálni kezdett. Kihasználtam az alkalmat és akkor támadtam mikor nem tud vissza vágni. Csapások sorozatát kapta, de jól bírta a dolgot.
Igyekeztem tartani magam, de nehéz volt. A szememet a kezeire szegeztem, így hirtelen jött mikor a jobb lábával bordán rúgott. Pillanatok alatt a földön teremtem, kellett pár pillanat, míg rákényszerítettem magam, hogy ne az iszonyatos fejfájásra koncentráljak. Cipőjét a nyakamhoz illesztette és mosolyra húzta az ajkait.
- Feladod? - fejemet a padlóra helyeztem. Lelki szemeimmel láttam milyen lehetőségeim vannak. Nem sok esélyt láttam a győzelmemre, de nem volt még elég lila foltom a feladáshoz.
- Úgy ismersz? - a gyorsaság volt az egyetlen fegyverem. Az erő most az ő oldalára állt, nem volt semmi kétségem felőle, hogy gyorsnak kell lennem, ha célba akarok érni. Joe szeme erősen ránk szegeződött, még így is éreztem szúrós tekintetét. Megragadtam Ell lábát és egy gyors mozdulattal elfordítottam azt eredeti állásából. Nagy roppanás mellett esett mellém barátnőm. Jobban sikerült ez a dolog, mint gondoltam. Joe sziszegése csapta meg fülemet, még neki is hírtelen jött ez a mozdulatom. Hittem benne, hogy egy döntetlennel befejeztük a meccset és egy darabig fetrenghetünk a földön békésen, de neki teljesen más elképzelései voltak. Feltápászkodott és rám vetette magát, már semmi szabályos nem volt a harcba, fehér bőre egyre inkább piros volt, ami a dühnek és a fájdalomnak volt köszönhető. Karjaimmal igyekeztem védeni az arcomat, de sokkal erősebbeket ütött annál, hogy épp arccal megúszhattam volna. Tűrtem pár ütést miután beláttam, nincs egy fikarcnyi esélyem se legyőzni. Számba éreztem vérem keserű ízét, kicsit értetlenül nyögtem ki a szavakat.
- Feladom! - nem szállt le rólam, csak felemelte kezeit és lábait rajtam tartva oldalra dűlt. - mi volt a cetlin? - egy pillanatra se feledkeztem meg a fogadásunkról, amit elvesztettem. Utálok veszteni, senki se szeret, de én a szokottnál is rosszabbul viselem a dolgot. Fejemet oldalra hajtottam és kérdően tekintettem rá. Vesztettem, de azért én is jó pár foltot hagytam rajta. Arcán egy igen vastag vércsík folyt végig ami a homlokán ejtett sebből eredt. A győztem mosoly hamar átváltott önelégült mosollyá, amitől kirázott a hideg.
- Holnap randira mész. - hangja nem tett jót sajgó fejemnek, a gondolat pedig csak rontott rajta. - igen nehéz téged rávenni valamire, de megharcoltam érte. Szó szerint! - ő is, pont úgy, mint én teljesen kifulladt. Nem volt annyi energiám se, hogy visszaszóljak neki, a randi miatt, helyette lecsuktam szemeim és igyekeztem nem elhányni magam.
Jó pár percbe beletelt, míg képes voltam megemelni magam. Lassan, de biztosan közelítettem meg az öltözőt. A mosdókagylóhoz sétáltam, majd langyos vízzel elkezdtem mosni véres arcom. Minden egyes sebet megéreztem. A víz, mint sav marta a nyílt sebeket amiből akadt egy pár az arcomon. Felpillantottam és tekintetem megakadt a tükörben lévő arcon, ami nem éppen volt szalonképes.
- Biztos hatalmas sikert fogok aratni a randin félig lila fejjel. - kiabáltam hátra. Jókora máz kellene a fejemre, hogy mindezt elrejtse. A múltkori sebben ismét felszakadt és hozzá még az ajkam is felhasadt. Bal oldalt pedig egy jókora lila folt várta, hogy jeges pakolást kapjon.
- Én szépen is mondtam, de nem hallottad meg. - jókedvűen állt meg mögöttem és csodálta arcomat. - ne aggódj holnap estére kutya bajod se lesz. - megveregette a vállam majd odébb állt. Igyekeztem rendbe szedni magam, már amennyire ez lehetséges volt.
Kilépve a teremből szinte váratlanul ért a világosság. A nap egyre fentebb mászott az égbolton. Hulla fáradtan vágtam be magam az anyósülésre, minden gondolatom egy helyre vezetett a puha ágyamba, a koszos és gyűrött puha ágyamba. Egy szempillantás alatt a házam kapujába voltunk. Gyilkos tekintettel csaptam be a kocsi ajtaját magam után és vártam, meg míg elhajt innen. Kínszenvedés volt megtenni azt a rengeteg lépcsőfokot ami a lakásom ajtajáig vezetett, de így nagyobb volt az öröm, mikor már nem volt több belőle.
Mielőtt bedűltem volna az ágyba a hűtőhöz csoszogtam és a fagyatóból kivettem egy zacskó borsót. Nem nagyon eszek borsó, de mindig van minimum három zacskó a fagyóba ilyen esetekre. Ledobtam a ruháimat majd bele bújtam egy régi kopott pólóm és bevágtam magam az ágyba.
Az órára pillantottam és megállapítottam, hogy a normális emberek most kelnek fel, ellenben én most fekszem le. Valami nagyon nincs rendben velem, mosolyogva saját megállapításomon aludtam el.
Úgy ébredtem, hogy mindenhol borsó volt. Annyit mocorogtam, hogy kiszakadt a zacskó és így mindenhol borsó volt. Ha már nem eszem, akkor alszok vele, ez ilyen egyszerű. Jó nyolc órát aludtam, de olyan érzés volt, minta öt percet aludtam volna. Szívesen aludtam volna még, de nem tehettem. Össze kell kaparnom a másik életemet is, ez már csak így megy. Ha az egyikkel foglalkozom, a másik szétesik, ha azt elkezdem összepakolni a másik, esik szét. Szép játék, nincs is jobb dolgom. A borsó nagyját összepakoltam és kidobtam a kukába. Az arcom viszonylag visszaállt eredeti pozíciójába, reggeli verekedésem nyoma jóformán eltűnt, kivéve persze a hegeket, azoknak még kell pár nap, a lila foltokat pedig így már egy kevéske alapozóval ellehet tüntetni. A konyhába összepakoltam egy finom szendvicset és csináltam hozzá egy bögre tejeskávét, teliettem magam így tele hassal ültem le a gép elé.
Miért pont a mozi? Nem kaphattam volna hozzám jobban illő alapanyagot? Nagyjából kiírtam az elkövetkezendő hónapok film megjelenéseit. A legjobbakra megyek csak be, nem fogok csak olyan filmeket megnézni, amiket tényleg érdemes. Ezeket leírva le is ment a nap. Nem sokkal múlt el kilenc mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn elég egyértelmű volt a hívő kiléte. "Ne vedd fel!" Ez minden bizonnyal Alex lesz. Hagytam, hogy rezegjen az asztalon. Mikor már nem rezgett tovább jutott eszembe, hogy fel kellett volna vennem, hisz holnap este programom van vele. Fintorogva hívtam vissza Őt.
- Tessék? - igyekeztem normális hangszínbe megszólalni, de nem volt se kedvem, de energiám hozzá. - Azaz szia.
- Szia. - sokkal vidámabb volt a kedve, mint az enyém. Hosszú csend telepedett a beszélgetésünkre, ha annak lehetett volna nevezni.
- Gondolom valami oka is volt, hogy felhívtál. - próbáltam újra szóra bírni Őt.
- Jah, persze. Csak meg akartam kérdezni, hogy hova menjünk holnap, mihez lenne kedved? - zsigereimből jött volna a válasz miszerint sehova sincs kedvem menni, de rájöttem, hogy muszáj neki adni egy esély így elő vettem a jobbik énem.
- Rád bízom a döntést, de közöld időben, mert nem mindegy hogy öltözök fel. - kislányos nevetés tört elő belőlem, melynek oka ez a válasz volt.
- Akkor maradjunk abba, hogy egy laza szabadidős ruhába gyere és ahhoz mérten választok programot.
- Akkor ezt megbeszéltük. Mikor és hol találkozunk? – igyekeztem minden olyan információt kideríteni a szükséges volt ehhez az egész dologhoz.
- Ha megírod hol laksz elég megyek.
- Nem mondom meg senkinek se hol lakok, ne vedd magadra, de kitudja nem vagy-e egy sorozatgyilkos. Szeretek biztonságban lenni. – hangom komoly volt, bár ez a dolog kicsit nevetséges volt. Nem azért nem mondom meg az embereknek, hogy hol lakom mert félek tőlük, hanem mert nem szeretem ha zaklatnak. Kell egy olyan hely ahol egyedül tudok lenni, és persze nem szeretem ha sokat tudnak rólam olyan emberek akikkel nem osztanék meg sok információt magamról.
- Nem vagyok sorozatgyilkos megnyugtatlak, de akkor legyen ahogy akarod. Ismered a Gold plazát? – a város központjába van, én pedig itt élek, érdekes lenne, ha nem ismerném.
- Igen.
- Akkor ott este hétkor. – még váltottunk pár szót, majd letette. Folytattam tanulmányaimat a filmvilággal kapcsolatban. A fejem ezer fele állt, de mindezek ellenére élveztem a dolgot. Szeretem, mikor zajlik körülöttem az élet, gyorsan és vadul. Muszáj éreznem, hogy élek különben megbolondulok, de mostanság ezzel nem volt gondom.