V. Rész

Sziasztok! Gyors voltam, vagy gyors voltam, Nem nagyon húznám el ezt a kis beszédet. Jó olvasást és kérlek titeket hagyjatok magatok után nyomot, mert nekem nagyon sokat jelent. 

- Oszd már meg velem, hogy akkor mit vegyek fel? - kiabáltam a laptopommal. Épp a ruhámat kerestem, mikor Ell üzenetek hadával bombázott meg, azzal a céllal, hogy meséljek el neki mindent. Tudni illik, hogy nem történt semmi, semmi olyan amit el kellett volna mesélni neki. Felhívott és ennyi volt az egész. Nem értettem minek van úgy oda a dologért. Most pedig, nem engedi, hogy eldöntsem mibe is legyek az este.
- Vedd fel a kockás ruhád, az olyan csinos. - legszívesebben hozzá vágtam volna valamit, de csak a gépem bánta volna. Nagy levegőt vettem és közelebb léptem a géphez.
- Lassan és artikulálva is elismétlem neked, amit az előbb is elmondtam. Azt beszéltük,kényelmes, mindennapi ruhában leszek. - kezeimmel hadonásztam, csakhogy biztos eljusson a picike anyáig az információ.
- Akkor a kék rád tapadós? - mosolygott, és belekortyolt egyet a kávéjába.
- Feladom. - vágtam magam hanyatt a fotelba. Homlokon csaptam magam, amit egyből megbántam. A sebeim, még mindig nagyom érzékenyek voltak. Még egy mély levegőt vettem és próbáltam bent tartani, mindaddig míg a szervezetem felül nem múlja parancsomat és rá nem kényszerít a lélegzetvételre.
- Miért ne lehetnél a hétköznapokban is kurva csinos? - jót nevetett a szenvedésemen. Az ő hibája volt ez az egész. Nekem simán megtette volna egy sima farmernadrág és egy egyszerű póló a bőrdzsekimmel, de neki nem tetszett a dolog. Pedig az vagyok én, nem pedig a tűsarkú és a miniszoknya. Azokat is hordok, de nem érzem annyira önmagamnak azokat a dolgokat, mint a dzsekim vagy épp a bakancsom.
- Mert miért kell kurvának lennem, hogy elmenjek vele bárhova? - még mindig felvoltam háborodva. Nem tudtam megértetni vele a dolgokat. - nem akarom, hogy legyen köztünk valami. Ha lenne is csak maximum öt hétig. Utána jönne a sablon szöveggel, mint az összes többi és lapátra tenném. - magyaráztam a dolgokat, mint valami jósnő.
- Fulladj meg, a szabályaiddal együtt! Öltözz fel csövesnek, az biztos bejön, minden pasinak! - kinyomta a beszélgetést, én pedig végre újra magam voltam. Hirtelen dühkitörése jókedvre derített. Ezzel beismerte, hogy önálló ember vagyok, akit még ő sem tud irányítani. Öntelt mosollyal álltam fel és közelítettem meg újra a ruháimat tartalmazó szekrényt. A polcok már szinte összenőttek, csak egy hatalmas ládának látszott, ami teli van dobálva ruhadarabokkal. Félve nyúltam egy fekete anyag felé, reménykedve, hogy a feliratos pólóm lesz az. Csoda is lett volna, ha azzal az egy ruhával nem jön ki a többi tíz is ami felette van, de legalább a póló az amelyikre gondoltam. Felidegesítettek a ruháim, amik semmi pénzért nem akartak vissza menni a helyükre, ezért fogtam az egész polcot és kiborítottam a helyéről. Otthagyva a csatateret indultam meg a fürdő fele. Még egy bő órám van elkészülni és oda érni a plázához.
Felvettem a pólót, amihez egy piros kockás inget vettem, és nadrágnak a kedvenc szürke koptatott farmeremet választottam. Kiengedtem a hajam, ami a fejem tetejére volt fogva már lassan két napja. Jó időt pocsékoltam el, csakhogy normális fejet varázsoljak magamnak. A hajamat kifésültem és hagytam, hogy szabadon maradjon. A következő lépés a halvány lila foltok eltüntetése volt, nem volt nehéz feladat. Ilyen téren tapasztaltnak számítok, hisz nem ez az első alkalom, hogy el kell tüntetnem egy-két foltot az arcomról, és valószínűleg nem is az utolsó.
Mindennel elkészültem, és még mindig volt egy kevés időm. Behajigáltam minden szükséges dolgomat a táskámba és neki vágtam gyalog az útnak. Hívhattam volna taxit, de még simán ráértem gyalogolni is. Útközben felhívtam Ell-t, hogy megtudakoljam megnyugodott-e már. Már nem rám volt ideges, valamelyik professzorát szidta, ami nekem enyhén kínai volt. Némán hallgattam végig azt a negyedórás dühkitörését, amit az egyetem váltott ki belőle. Mire befejezte, már a plázánál voltam. Át kellett vágnom magam egy kisebb tömegen, hogy a bejárathoz jussak. Az ajtónál már ott állt Alex, egy szál kék rózsával a kezében.
Pont úgy nézett ki, mint amilyenre emlékeztem. Fekete baseball sapka volt a fején, ami megvolt fordítva. Egy átlagos farmernadrág és bőrdzseki társaságában. Ő se vitte túlzásba a dolgot, ami tetszett.
Pár méter volt köztünk, mikor észrevett és elmosolyodott. Én is magamra erőltettem egy mosolyt, ami nehéz volt, mert közben egy behemót állat rátaposott a lábamra. Legszívesebben,megfordultam volna és képenbasztam volna, hogy közelebbről is megismerkedjen az öklömmel, de rosszul jött volna ki a dolog, így inkább hanyagoltam a dolgot.
- Szép jó estét. - üdvözölt Alex. Csak most tűnt fel, hogy egy fél fejjel magasabb nálam. Megcsókolta az arcom, ami miatt egy kicsit felszisszentettem. Sikerült egy lilafoltot megtalálnia. Reménykedtem benne, hogy nem volt olyan hangos, hogy ő is észrevegye.
- Neked is. - rám tört az érzés, hogy ez egy kényszer randi amit elég nehéz volt elfelejtenem, de mindenemmel azon voltam, hogy ne erre gondoljak. Kezembe nyomta a virágot, majd elmagyarázta, hogy miért nem vöröset hozott. Be kell, valljam, jobban tetszett a kék, mert eddig minden pasi vörössel vagy fehérrel próbálkozott.
- Nagyon csinos vagy. - kicsit kellemetlen volt a helyzet, mintha min a ketten feszültek lettünk volna. Kattogott az agyam, hogyan is oldhatnánk fel ezt az egészet.
- Köszönöm. Na és merre tovább? Vagy a pláza előtt fogunk állni egész este? - kacagtam fel.
- Nem, amennyiben nem akarsz egész este itt álldogálni. Azt gondoltam elmehetnénk valami filmet megnézni, sok jó film jött ki mostanság. - a mozi hallatán, egy kicsit elhúztam a szám. Nem feltűnően, és csak egy pillanatra, de neki egy is elég volt, hogy rájöjjön nem jött be a dolog. - Vagy! Elmehetünk máshova is, de akkor fogalmam sincs mit fogunk csinálni. Nem szeretsz moziba járni?
- Nem vagyok nagy filmes, de az újság aminek dolgozom nekem adott egy mozis rovatott. Tehát hetente fogok moziba járni, ami még nem tudom jó-e. De a szabad időmet nem akarom mozizással tölteni. - miközben elmeséltem neki a dolgokat elindultunk a parkoló felé, ahol a kocsija volt. A hangulat egyre jobb volt, érezhető volt, hogy sokkal nyíltabbak vagyunk. A parkolóba igyekeztem rájönni melyik kocsi lehet az övé. Háromszor tippeltem rosszul, mire megtaláltam a kocsiját. Véletlenek mondható, hogy neki is terepjárója van, csakúgy, mint Ell-nak. Beszálltunk, majd egymásra nézve vártuk az ötleteket.
- Étterem? - vetette fel.
- Egyikünk sincs úgy felöltözve, mint aki étterembe való. - igazat adott nekem, és folytattuk a töprengést. Semmi jó nem jutott az eszembe, nem nagyon járok ki a házból, ha pedig igen akkor nem olyan helyre ahova elvinném őt is. - cseréljünk helyet. - közöltem vele. Eszembe jutott egy viszonylag jó hely. Nem volt benne biztos, hogy mit akarok, de nem ellenkezett. Kiszálltunk a kocsiból, majd helyet cserélve vissza ültünk. A rózsát hátra tettem az ülésekre, majd elfordítva a kulcsot beindítottam a kocsit.
- Remélem, van jogsid. - a biztonsági övéhez nyúlt.
- Jó vicc.. Feleslegesnek tartom, egy papír fecni nélkül is rátudom tenni a lábam a pedálra, és tudom össze visszaforgatni ezt a kört, amit kormánynak csúfolnak. - érdekes nevetés tört elő belőlem. Mintha rémület ült volna ki az arcára. Rátapostam a gázra, és, mint egy örült faroltam ki a parkolóhelyről. Tetszett a dolog, ráhozni a frászt, és megmutatni milyen örült is vagyok igazából. A megengedettnél jóval gyorsabban hajtottam, de, hogy elkerüljem a balhét, elkerültem a főutakat, és helyettük kisebb utcákon mentem a jégcsarnokig. Eszembe jutott, hogy régen korcsolyáztam és megjött hozzá a kedvem.
- Tudod, hogy nem fognak beengedni minket ide. Lassan egy hónapja nem engednek be csak csoportokat, azokat is csak előre bejelentve.
- Ne hidd azt, hogy okos vagy. Én ide be fogok jutni, de ha nem akarsz jönni, akkor maradj itt nyugodtan. - leállítottam a motort és kiszálltam a kocsiból.
- Remélem, nem akarsz betörni oda. - kezével a csarnok felé mutatott.
- Azt hittem a sztárok szeretik a balhékat. Csalódtam benned. - lefelé húztam a szám. Eszem ágába nem volt betörni a jégcsarnokba, de jól esett szívni a vérét. Ismerem a gondnokot, aki bármikor beenged, ha szépen megkérem, de erről jobb, ha nem tud. Sokkal viccesebb látni, hogy egy kicsit retteg a dolgoktól, és a következményeiktől.
- Vágjunk bele! - ugrott le a kocsiról.
Megkértem, hogy várjon meg a kocsinál, míg én "körülnézek". Beszéltem a gondnokkal, akinek elmondtam, hogy a partnerem azt hiszi be fogunk törni, amin jót kacagott. A biztonság kedvéért ide adta a kulcsokat és kikapcsolta a riasztókat az épületben. Mindezért cserébe megígértem neki, hogy a házam alatti cukrászdából viszek neki három szelet süteményt. Olcsón megúsztam a dolgot. Visszaindultam Alex kocsijához, de a kerítésnél megálltam és a sétálás helyett odakiáltottam neki.
- Tiszta a terep! Jöhetsz! - körbe nézet, majd villám gyorsan oda szaladt hozzám. Érezhető volt, hogy az adrenalin szintje a plafonon van. Ugrált és szaporán lélegzett, ami nagyon aranyossá tette.
- És most, hogyan tovább? - vállára tettem a kezem.
- Nyugi. Csak kövess és próbálj nem nagy zajt kelteni. - megkapaszkodtam a kerítésbe és a lábamat a kuka tetejére tettem. A kuka tetejéről vissza pillantottam rá, hogy tudjam figyel-e. Nagy lendületet vettem és átugrottam a majd kétméteres kerítést. Bele telt egy kis időbe, míg Alex is mellettem termet, de ahhoz képest, hogy nem szokott ilyet csinálni jól ment neki. Számítottam rá, hogy arcra esik, vagy kitöri a lábát esetleg a nyakát, de semmi ilyen nem történt. Lassan, de biztosan közelítettük meg a csarnok ajtaját. Alex-et elküldtem körbe nézni, míg én a kölcsön kapott kulccsal kinyitottam az ajtót. Ha nagyon akartam volna megoldottam volna a táskámban lévő bicskámmal és a hullámcsatommal, de nem akartam kárt tenni az ajtóba. Tátot szájjal meredt a nyitva lévő bejárati ajtóra.
- Na ez nagyon menő volt. Meg kell tanítanod, hogy csináltad. - áradozott. Bementünk, de nem kapcsoltunk villanyt egészen a pályáig, ahol a nagy csendet a jeget hűtő gépezetek törték meg. Kerestünk magunknak egy-egy cipőt majd felvettük azokat. Közben folyton kérdezgettünk egymástól dolgokat. Engem főleg a sztársága érdekelt, és, hogy milyen is olyan embernek lenni, akit mindig felismernek az utcán. Őt pedig.. Hát nem tudom, sok mindent kérdezet, a családomról, hogy miért újságírónak mentem, miket szeretek és még sok kérdést, amit az egy olyan ember kérdez, aki minél több dolgot akar megtudni rólad. Sok olyan kérdés hangozz el amire nem tudtam teljesen őszinte választ adni, de igyekeztem a legőszintébb lenni, amennyire csak tudtam.
Egy kicsit remegő lábbakkal közelítettem meg a jeget. Nem tegnap volt az mikor én utoljára jégen voltam. Szorosan kapaszkodva a korlátba tettem egy gyakorló kört míg meg nem szoktam a vékony vasat a lábam alatt és az alatta lévő hófehér és hideg jeget. Mire újra a bejárathoz értem Alex sikeresen megközelítette a pályát, de még nem volt képes rátenni a lábát.
- Félsz? - kacagtam fel. Egyre jobban ment a dolog, már képes voltam a korlát használata nélkül korcsolyázni. Hátratett kezekkel korcsolyáztam, és a szemeim sarkából azt figyeltem mikor teszi már rá a talpát a jégre.
- Kiskoromba korcsolyáztam utoljára, azt se túl nagy sikerrel. - magyarázta. Oda táncoltam magam és megragadtam a kezét. - én nem lennék olyan biztos ebbe a dologba. - nézet rám kétségbeesett tekintettel.
- Elvileg most törtünk be a városi jégcsarnokba. Ez ahhoz képest sima ügy lesz, amennyiben nem szándékozol rám esni és eltörni minden csontomat. - lassan indultam meg hátra felé. A korcsolyái már a jeget érintették, mikor a két lába két irányba indult el, amik pont ellenkező irányba voltak. Még a tragédia előtt rántottam magamhoz, így én voltam az akibe megtudott kapaszkodni. Karjait derekam köré tekerte és meg se mozdult, szerintem levegőt se vett.
- A betörés ehhez képest sima ügy volt. - nyögte ki. - bár ez a helyzet tetszik. - erőtlen mosollyal nézet a szemeimbe.
- Ne feledd, hogy ha hátrébb megyek, közelebbről is megismerkedsz a korcsolyámmal. - mosolyogtam vissza rá. Megpróbált saját lábaira támaszkodni, de nem találta meg az egyensúlyát. Harmadik vagy negyedik próbálkozásnál sikerült úgy megállnia, hogy egy kicsit ellökött magától, ami nekem hírtelen jött, így történt meg az, hogy seggre estem. Alex elnevette magát, ami a legrosszabb dolog volt, amit csinálhatott volna.
Közelebb csúsztam hozzá és egy jól irányzott mozdulattal kilöktem a jobb lábát a teste alól. Kétség sincs felőle, hogy sokkal nagyobbat esett, mint én. Végigfeküdve a hideg jegen nevettem rajta.
- Ezt megérdemeltem. Gondolom. - vakarta meg a fejét.
- Teljes mértékben. - ültem újra fel, és néztem farkasszemet vele. - most pedig, álljunk fel újra. - nagy akrobata mutatvány volt, ahogy négykézlábra szenvedtem magam. Jó kis műsort nyújthattam neki. Összekulcsolt karokkal nézte végig, ahogy lábra állok. - most pedig te jössz. Kinyújtotta a kezét, annak a reményében, hogy segítek neki, de nagyot tévedet. Hátat fordítottam neki és elindultam a pálya másik végébe. Odaérve a korlátnak támaszkodva vártam, hogy felálljon, de meg se mozdult. Elkezdett mocorogni, de pont úgy ült, hogy nem láttam mit is csinál. Megerőltettem magam és arrébb csúsztam, de csak annyira, hogy lássam mit is művel. Levette a korcsolyát a lábáról.
- Még hamar feladtad! - kiabáltam oda neki.
- Ez nem az én műfajom. - nevetve állt fel mezítláb és indult meg az ajtó felé. Megvártam, míg kimegy és oda csúsztam az ajtóhoz.
- Gyere be cipőstől, nem mondom meg senkinek. - x-et rajzoltam a mellkasomra, mint igére jele.
- Én képes vagyok úgy is elesni. Inkább menjünk el valahova kajálni. Meghívlak. - kiskutya szemekkel próbált lekenyerezni, de hiába. Nekem még volt kedvem itt lenni, most jöttem bele az egészbe.
- Még jó,hogy te fizetsz. - nevettem. - te hívtál randira, nem pedig fordítva. Maradjunk még egy fél órát és utána elmegyünk valahova kajálni, jó?
- Jó, de ha letartoztatnak mindet, te fizeted az óvadékot. - felhúzta a cipőjét és újra megpróbált rájönni a jégre. Én már teljesen szabadon száguldottam össze-vissza. Olykor elvesztettem az egyensúlyom, de sose estem el. Alex nem vitte túlzásba, a pálya közepén álldogált és engem faggatott. Biztos elszédült, mert szemével engem követett én pedig a pálya szélén körbe, körbe korcsolyáztam.
- Letelt a fél óra!
- Még két kör és kimegyek. - a hangunk bejárta az egész csarnokot. Pontosan úgy tettem, ahogy mondtam. Megtettem még két kört majd lementem a pályáról. Míg én visszahúztam a cipőt a talpamra addig ő visszatette a korcsolyákat a helyükre. Felálltam. de az első lépésnél bele kellett kapaszkodnom Alex-be különben pofára estem volna.
- Ez érdekes. A jégen elhiszem, hogy nem tudsz megállni, így szükséged van valakire, akire támaszkodhatsz, de itt, max csak kifogásnak jó, hogy a közelembe lehess. - összeszedtem az energiám és eltávolodtam tőle.
- Ha annyi ideig korcsolyáztál volna, mint én tudnád, hogy még nem állt vissza a lábam a normális talajhoz. Miért akarnák én a közeledbe lenni? - sértődve kérdeztem meg. Kiléptünk az ajtón. Nem zártam be, mert az már feltűnő lett volna. Lehajoltam, mintha a cipőmet piszkálnám és a szőnyeg alá tettem a kulcsot. A kimászás már nehezebb feladat volt, mert nem volt semmi olyan tárgy, amire rámászhattunk volna. Hasznosítva a tanultakat, megkapaszkodtam a egyik vasba és beakasztottam a lábam. Még talán könnyebb is volt ez a megoldás, mint a kukás. Nekem legalábbis, de Alex-nek eltartott egy darabig, míg megoldotta a dolgokat. Míg ő kiszerencsétlenkedte magát, beültem a kocsiba és dudáltam egyet a gondnoknak, hogy már eljöttünk.
- Miért dudáltál? És miért vagy már megint te a kormány mögött? - lihegve csapta be maga után az ajtót.
- Hogy siess, és mert jó sofőr vagyok. - nem szólt egy szót se, csak bekötötte az övét és várta a halálát.
Vissza fogtam magam, nem mentem túl gyorsan így nyugodt szívvel mentem a főutakon. Pontosan a plázához, ahol az egész esténk kezdődött. Beparkoltam a harmadik emeletre és vártam, hogy merre megyünk tovább. Elfordítottam a kulcsot és hagytam, hogy a motor szépen lassan elcsendesedjen.
- Én a legszívesebben gyrost ennék. Te? - mosolyogva válaszolt.
- Én is. - bezártuk a kocsit és lementünk a bevásárló központba. A nulladikon voltak a kajáldák. Többet is végignéztünk, de nem találtunk olyat amit szívesen megettünk volna. A legutolsónál volt olyan gyrostál ami kinézetre is étvágy gerjesztő volt. Elvitelre kértünk két hatalmas dupla sajtos tálat. A kocsiba fogyasztottuk el a kaját és a hozzá vett üdítőket is. Már teljesen elfelejtettem, hogy ez az egész egy kényszer randi volt. Teljesen önfeledten éreztem magam. Kijelenthetem, hogy élveztem az estét. Az utolsó falatok nehezen mentek le a torkomon, teli voltam. Hátsó ülésen ültünk, ő már rég befejezte az étkezést, mikor sikerült nekem is sikerült utolérnem.
- Élveztem ezt az estét, főleg, mikor elestél. Az volt a fénypontja a napomnak. - visszacsomagoltam a dobozt a szatyorba majd letettem a padlóra.
- Haza vigyelek? - ajánlotta fel.
- Mint mondtam, nem szeretem, ha hazavisznek. Meg amúgy is szeretek gyalogolni. - mosolyogtam. Felvettem a rózsát és kinyitottam az ajtót. Mint az első találkozásunkkor megint megragadta a karom és maga felé fordított.
- Megismételjük? - azt hittem megcsókol. Számítottam rá, de nem tette. Nem tudom miért, de jól esett, hogy nem tette meg.
- Mindenképp. - vágtam rá a választ, mihelyst észhez kaptam. Visszamásztam a kocsiba és nyomtam egy csókot az arcára.
Boldogan sétáltam ki az épületből. Mindaddig boldog voltam, míg eszembe nem jutott életem alapelve, miszerint az érzelemmentesség a legjobb, amit tehetek, a legjobb ami célhoz visz, a legjobb ami megvéd a csalódástól.